Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Európa-liga: borzasztó meccsen nyert a Lazio, míg az L csoportban záporoztak a gólok

Az első a másodikkal csapott össze az Európa-liga K csoportjában. Két olyan csapat csatáját csodálhattuk meg akik szinte biztosan továbbjutnak. Így a mérkőzés finom szólva sem okozott nagy izgalmakat. A harmadik a negyedikkel játszott, és meglepően jó találkozott láthattak a szurkolók. 

Nehéz meccs volt (Fotó: twitter.com)

1. félidő: A mérkőzés elején a Nice birtokolta többet a labdát, a Lazio leginkább letámadásra készült. Sok minden nem történt az első húsz percben, csak szépen csordogáltak az események. Leginkább hátul adogatott mindkét fél. Az első komolyabb helyzetre fél órát kellett várni, amikor is Marušić tüzelt, épphogy a kapu mellé. Ennél több nem történt (de tényleg), a szurkolók a szünetben lementek italért, a játékosok pedig levonultak kipihenni a fáradalmakat.

2. félidő: A második játékrész kicsit pörgősebben kezdődött, mint az első. A Lazio jóval magasabb szintre kapcsolt, és ahogyan az idő telt, úgy lettek egyre nagyobbak a lehetőségeik. Azért a Nice továbbra is tartotta és lassította a játékot. A hazaiak a beadásokra, míg a vendégek a kontrákra építettek. A találkozóról talán mindent elmond, hogy az egész mérkőzésen összesen egy kaput eltaláló lövés volt… ez lett volna az utolsó mondatom erről a mérkőzésről, aztán a 93. percben egy szöglet után Parolo fejelte kapura a labdát ami Le Marchand bepattant a kapuba (1-0). Egy szörnyű és unalmas meccs izgalmas véget ért.

Lazio – Nice 1-0 (0-0)
Helyszín: Stadio Olimpico; Vezette: Jesus Gil Manzano
Gólszerzők: Le Marchand – ill. –
Sárga: Luca Leiva (76.)- ill. –
Kiállítás: – ill. –

Lazio: Strakosha – Patric, de Vrij, Luiz Felipe  Marusic, Murgia (Lulic 59.), Leiva, Luis Alberto, Lukaku (Parolo 74.)  Nani (Savic 59.), Caicedo. Vezetőedző: Simone Inzaghi

Nice: Benítez  Jallet, Marchand, Dante, Souquet  Mendy, Koziello (Tameze 86.), Melou (Balotelli 81.), Sneijder (Lusamba 66.), Walter  Pléa. Vezetőedző: Lucien Favre

Vitesse – Zulte Waregem

A csoport rangadójához képest itt az első húsz perc rendkívül eseménydúsra sikeredett. Már a 3. percben megszerezték a vezetést a vendégek. Egy beadás után Marvin Baudry fejelte a Vitesse hálójába a labdát. Tíz perc sem telt el a következő veszélyt jelentő szituációig. Onur Kaya szabadrúgása a kapufát súrolta. Aztán megtörtént az amire senki sem számított. Kingsley Madu aki még a meccs elején a gólpasszt adta, a 17. percben megkapta első sárga lapját, öt perccel később a másodikat. A bíró kiállította, a Waregem nehéz helyzetbe került, hiszen innentől teljesen megváltozott a találkozó képe. A 31. minutumban a Vitesse is eljutott kapufáig, Mason Mount révén. Az első félidő végén újra csak a kapufa zengett, így 0-1-el vonultak öltözőbe a csapatok. A második félidőben sem kellett sokat várni az első történésre. Az 52. percben Alexander Buttner kapta meg a második sárgáját, ezáltal ismét egyenlő létszámban játszhattak a felek. Nem sokkal később a Vitesse közel állt az egyenlítéshez, ám a bíró les miatt nem adta meg a gólt. Az első félidőben is nagy változást okozott a kiállítás, most sem volt más a helyzet. A Waregem egyenlő létszámban újra megszerezte a vezetést a 71. percbenOnur Kaya révén. Az ötperces hosszabbításban nem esett több gól, a Waregem meglepetésre, 2-0-ra megverte idegenben a Vitessét.

A csoport állása (eredmenyek.com)

euk

Rosenborg – Zenit

A Zenit szurkolói nem véletlenül boldogok (Fotó: twitter.com)

A Zenit úgy vágott neki ennek az összecsapásnak, hogy magabiztosan vezeti a tabellát. Jobban is játszottak a meccs elején, mégsem ők alakították ki a legveszélyesebb lehetőséget. A 40. percben Mike Jensen közel volt ahhoz, hogy megszerezze a vezetést a Roseborgnak, ám a kapus az utolsó pillanatban hárítani tudott. A második játékrészben beért a hazaiak nyomása. Az 55. minutumban Nicklas Bendtner tizenegyese talált be a kapuba (1-0). A gól után a Zenit beleerősített, de nem tudtak betalálni. A 91. percben les miatt nem adták meg Artem Dzyuba gólját. Ami késett az nem múlott. Két perccel később Aleksandr Kokorin remekül érkezett egy beadásra, és egyenlíteni tudott (1-1).

 Real Sociedad – Vardar

Simán tartja a második helyet a Sociedad (Fotó: twitter.com)

A Vardar eddig még nem szerzett pontot, és Spanyolországba sem a három pontért utaztak. A mérkőzés elejétől kezdve a Sociedad uralta a meccset, a labda csak nyomokban volt a vendégeknél. A gólra mégis 31. percet kellett várni. Egy szöglet után Juanmi fejelte a Vardar hálójába a lasztit (1-0). A második félidő hasonlóan alakult, mint az első. A 69. minutumban ismét gólnak örülhettek a szurkolók. Alberto De La Bella kapásból a bal felsőbe lőtt (2-0). Jon Bautista is lőtt egyet még a végén, ezzel beállította a 3-0-ás végeredményt.

Mihók Richárd