Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A Premier League 11. fordulójából már öt meccset lebonyolítottak, ezeket az összecsapásokat pedig ezúton foglaljuk össze! Pályán volt a Leicester, a Newcastle, és többek között a West Bromwich, és az újonc Huddersfield is. Utóbbi ráadásul győzött, ahogyan a Burnley is, amely múltkori sikere után ismét három pontot zsebelt be, a Swansea pedig továbbra is sereghajtó.
Crouch fejesgólja pontot ért a Stoke számára a Leicester ellen! (forrás: twitter.com/Premierleague)
Az elmúlt szezont megelőzően bajnoki címet bezsebelő Leicester City a Stoke City vendégeként szerepelt a forduló nyitányán.
A vendégek kerültek előnybe a 33. percben Iborra révén (0-1), ám Xhakiri révén hamar jött az egalizálás, még a 40. minutum előtt (1-1)! Ezzel eldőlt az első játékrész, melynek során Vardy és társai, vagyis a Leicester játszott nagy mezőnyfölényben, de mindkét klubnak 2-2 kaput eltaláló lövése volt.
A fordulást követően előnybe ismét a Leicester tudott kerülni Mahrez révén, aki a 60. percben vette be Butland kapuját (1-2)! Majd jött Xhakiri, aki ezúttal nem gólt lőtt, de az általa beívelt szöglet után fejelt Crouch a vendég kapuba a 73. percben (2-2)! A legvégén Iheanacho talált a hazaiak hálójába, ám a 88. percben esett találatot les miatt nem adta meg a játékvezető, így pontosztozkodással zárult a Premier League 11. fordulójának nyitómeccse.
Premier League, 11. forduló
Stoke City – Leicester City • 2-2 (1-1)
Gólszerzők: Xhakiri (39.), Crouch (73.), ill. Iborra (33.), Mahrez (60.)
A Burnley zsinórban második sikerét aratta ma délután a PL-ben. Ezúttal a Southampton otthonában Vokes hajrában szerzett fejesgóljával jött össze a győzelem, melynek köszönhetően már a 6. helyen áll a vendégségben sikert arató klub! Ennek ellenére a Southampton volt végig mezőnyben a jobb, és a 3 pontot bezsebelő klubnak pedig az volt az egyetlen kapura tartó lehetősége, mely végül tehát győzelmet ért. A Southampton 3 veretlen meccs után kapott ki, és jelenleg a 13. helyen áll a tabellán.
Southampton – Burnley • 0-1 (0-0)
Gólszerzők: – , ill. Vokes (81.)
Az újonc Huddersfield alakulata a West Bromwich Albiont fogadta, s a találkozó első félidejének hajrájában lőtt óriási gólt hazai részről La Parra (1-0)! Az 57. minutumban Schindler megkapta második sárga lapját, így a hazaiak emberhátrányba kerültek. Ennek ellenére nem tudott a West Bromwich pontot sem menteni, amely ezzel zsinórban harmadik meccsét vesztette el!
Huddersfield – West Bromwich Albion • 1-0 (1-0)
Gólszerzők: La Parra (44.), ill. –
A Newcastle United – Bournemouth meccsen a hazaiak a 17. percben Gayle révén találtak a kapuba, de les miatt nem adták meg a gólt. A hajrában Pugh lőtt kis híján gólt, de a hazaiak védője nagyot mentve a kapufára pöckölte a labdát a 89. minutumban! Ennek ellenére nem úszták meg a Szarkák – a ráadás második percében Cook fejese landolt a hazai kapuban, ez pedig minden eldöntőnek bizonyult (0-1)! A Newcastle a múlt heti Burnley elleni vereségét követően tehát ismét pont nélkül hagyta el a pályát.
Newcastle United – Bournemouth • 0-1 (0-0)
Gólszerzők: – , ill. Cook (90+2.)
A fentebbi meccsekkel egyidőben Walesben is zajlott egy összecsapás, ahol a Swansea a Brightont fogadta. A vendégek a 29. percben előnybe kerültek! A gólt Murray szerezte, aki Knockaert belőtt labdáját juttatta a kapuba (0-1)! A meccs végén, a 92. percben Narsingh kis híján pontot mentett, de lökete a felső lécet találta el, így a Brighton győzött! A Swansea ezzel továbbra is kieső helyen áll, míg a Brighton a 15. pozíciót fogadta el.
Swansea City – Brighton & Hove Albion • 0-1 (0-1)
Gólszerzők: – , ill. Murray (29.)
Nagy Dávid
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Előrehaladottak a tárgyalások
Két- és egyéves szerződést írtak alá
A franciák odaadnák 95 millió euróért igazolt csatárukat is egy szezonra kölcsönbe az üzlet részeként…
Jelenleg is zajlanak erről az egyeztetések
Így készülnek az NB II-es szereplésre…
Ahogy felröppent a távozásának lehetősége…
Maga Erik ten Hag erősítette meg a hírt
Ahogyan arról beszámoltunk, a keddi napon nyilvánosságra hozták a magyar válogatott Európa-bajnokságra készülő keretét… (Photo by Boris Streubel – UEFA/UEFA via Getty Images) A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a kerethirdetést követő sajtótájékoztatón az újságíróknak válaszolt a felmerült kérdésekre: “Olyan játékos nem volt, akinek külön magyarázatot kellett adnom, hogy miért került be vagy miért […]
Az UEFA kiadta az iránymutatást…
Készülnek a Copa Americára a kanadaiak…
“Mourinho tudja, ha megnyerem az elnökválasztást, tárgyalni fogunk!”