Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: Allardyce újra munkába állhat – sajtóhír

Mint arról korábban beszámoltunk az Everton vezetősége az elmúlt hetekben menesztette a csapat éléről a holland Ronald Koeman vezetőedzőt. A liverpooli kékek vezetősége pedig ideiglenesen az U23-as csapat menedszerét David Unsworthot bízta meg a csapat vezetésével.

103710167_Allardyce-SPORT-large_trans++qVzuuqpFlyLIwiB6NTmJwfSVWeZ_vEN7c6bHu2jJnT8

Angol sajtóhírek szerint az Everton vezetősége máris megtalálta Ronald Koeman megfelelő utódját. A liverpooli kékek vezérkara 63 esztendős Sam Allardycében látják a holland szakember megfelelő utódját. Allardyce legutóbb a Crystal Palace együttesét irányította szintén a PL-ben. Mint ismert a 63 esztendős szakember 2016. júliusában vette át az angol válogatott irányítását, de mindössze egy mérkőzésen irányította a háromoszlánosokat, miután élesen kritizálta a szövetséget valamint  kigúnyolta elődjét, Roy Hodgsont, kritizálta az FA-t, Hodgson volt segítőjét, Gary Neville-t, valamint a királyi család több tagjára is megjegyzéseket tett. Ezt követően az angol szövetség megköszönte munkáját és menesztette.

Allardyce korábban olyan csapatokat irányított, mint a Preston, Blackpool, Bolton, Newcastle, Blackburn, WHU, Sunderland és legutóbb a Crystal Palace. A 63 esztendős rutinos szakember edzői pályafutása során nem kevesebb, mint 1008 mérkőzésen ült az említett gárdák kispadján és ezalatt 397 mérkőzésen vezette győzelemre csapatait, 268 alkalommal játszottak döntetlent csapatai valamint 343 alkalommal kellett vesztesen elhagynia a játékteret.

Kép forrása: skysports.com