Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Chelseanél készül az Inter leendő játékosa

Ramires Santos do Nascimento 2016 januárjában öt és fél év után hagyta el a Chelsea gárdáját a kínai bajnokságban szereplő Jiangsu Suning kedvéért. A játékos most egy lépésre van az Európába való visszatéréstől, januártól minden bizonnyal a Serie A-ban láthatjuk viszont.

513863114

(metro.com)

A brazil középpályás az Inter csapatához csatlakozik majd decemberben, de tétmérkőzésen természetesen csak az átigazolási időszak megnyitása után léphet pályára a kék-feketék színeiben. Az átigazolásra garancia, hogy mind a Jiangsu Suning, mind az Inter együttese a Suning vállalat tulajdonában van, Walter Sabatini pedig technikai igazgatóként egyszerre felügyeli a két csapatot, így gyakoralatilag házon belül kell megállapodniuk a feleknek.

Októberi sérülése után Ramires jelenleg Londonban regenerálódik, valamint a Chelseanél kezdi meg az edzéseket is, mielőtt csatlakozna újdonsült csapatához. A játékos félig-meddig hazai pályán gyógyulhat, hiszen az öt és fél közös munka után vakon megbízik a kékek szakmai stábjában, ideális környezetben próbálhatja meg tehát visszanyerni megfelelő fizikai állapotát.

(zp)