Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Tovább körvonalazódik a 24 csapatos klubvilágbajnokság lebonyolítási rendje

Nem újkeletű a hír, miszerint a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) szándékában áll egy, a jelenleginél még több csapat számára elérhető klubvilágbajnokság megszervezése. A tekintélyes spanyol szaklap, a Marca legfrissebb információi szerint a 24 csapatos mezőnyben 12 európai klub kaphatna szerepet.

102855899-f7f756c3-9a73-498f-8f68-70379635cbaa

Gianni Infantino, a FIFA elnöke (forrás: epa.com)

A hírek szerint az új formátumú torna 2021-ben debütálhatna, a lebonyolítása pedig a következőképpen nézne ki: a huszonnyégy csapat nyolc hármas csoportba lenne felosztva, ahonnan az első helyezettek jutnának tovább a negyeddöntőbe. A torna időtartama kb. 20 nap lehetne, míg lehetséges helyszínként nem meglepő módon Kína nevét lehet a leggyakrabban hallani.

A még mindig csak kezdeti fázisban lévő ötletek szerint a 24 csapatos mezőny a következőképpen állna össze: Európából a legutóbbi négy BL-döntő győztese és vesztese, valamint a négy legjobb UEFA-együtthatóval rendelkező együttes lenne résztvevő, míg Dél-Amerikából öt, Ázsiából, Afrikából és Közép-Amerikából két-két, vélhetően az aktuális és korábbi kontinens-győztes/győztesek nyernének jogot az indulásra. A 24. pozíció birtokosa egyelőre szintén talány, vagy egy óceániai csapatot, vagy egy pótselejtezőn keresztül bejutó együttest illetné a hely.

Csak a játékék kedvéért, a mai viszonyok között így nézne ki a mezőny:

Európa: Atlético Madrid, Barcelona, Real Madrid, Sevilla, Arsenal, Manchester City, Bayern München, Dortmund, Benfica, Porto, Juventus,  PSG;

Dél-Amerika: Atletico Mineiro, Atlético Nacional, Boca Juniors, River Plate, San Lorenzo;

Afrika: Wydad Casablanca, Mamelodi Sundows;

Ázsia: Urawa Red Diamonds, Jeobunk Hyundai Motors;

Közép-Amerika: América, Pachuca.

(zp)