Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: Nyolc továbbjutó neve már ismert! – keddi eredmények

Kedd este négy csoportban véget ért a küzdelem, avagy nyolc továbbjutó csapat neve már ismert a Bajnokok Ligája idei kiírásában. Négy klub az Európa-ligában folytathatja, míg a négy csoport utolsó számára befejeződött a küzdelem a nemzetközi porondon. Elveszített csoportelsősség, elpáholt PSG és 17 gól története, avagy amit a játéknap kapcsán tudni érdemes. Folytatás szerda este, aztán várhatjuk a folytatást… 

FotorCreated

A-csoport

Benfica – Basel 0:2 (0:1)
G: – ill. Elyounoussi (5.), Oberlin (65.)

Manchester United – CSZKA Moszkva 2:1 (0:1)
G: Lukaku (64.), Rashford (66.), ill. Dzagoev (45.)

Utolsó, ráadásul hazai pályán lejátszott csoportmeccsét is elveszítette a Benfica, mely már tét nélkül játszott. Ellenben a Basel egy győzelemmel továbbjuthatott és tovább is jutott. A félidőben még hármas körbeverés volt látható a tabellán, de aztán a Manchester United megrázta magát és egy gyors duplával behúzta a csoportelsősséget José Mourinho csapata. A két továbbjutó tehát a Manchester United és a Basel, a CSZKA Moszkva pedig az Európa-ligávan folytathatja.

B-csoport

Bayern München – PSG 3:1 (2:0)
G: Lewandowski (8.), Tolisso (37., 69.), ill. Mbappe (50.)

Celtic – Anderlecht 0:1 (0:0)
G: – ill. Simunovic (62. – öngól)

Komoly meccset vívott az Európa-ligában való folytatás jogáért a Celtic és az Anderlecht előbbi pályaválasztói jogával. Mivel a két csapat párharcának első meccsét a belgák 3:0-ra elbukták hazai pályán, így hiába nyertek Skóciában, csak pontszámban tudták beérni riválisukat, egymás elleni mutatóban nem. Veresége ellenére tehát a Celtic a második számú sorozatban folytathatja. Az eddig hibátlan PSG beleszaladt a késbe, a Bayern München Tolisso duplájával vágott vissza a párizsi fiaskoért, mely mint kiderült csoportelsősséget ért a PSG-nek.

C-csoport

Chelsea – Atlético Madrid 1:1 (0:0)
G: Savic (75. – öngól), ill. Niguez (56.)

AS Roma – Qarabag 1:0 (0:0)
G: Perotti (53.), ill. –

A félidőben még minden nyitott volt, a Qarabag tartotta magát, a Chelsea pedig nem találta a fogást spanyol ellenfelén, aki előtt így még élt a továbbjutási remény. A fordulást követően aztán mind az Atletico Madrid, mind pedig a Roma megszerezte a vezetést és mivel utóbbi nem is engedte ki a kezéből azt, így mindegy is volt Diago Simeone csapata számára a végeredmény, az Atletico Madrid kiesett és csak az Európa-ligában folytathatja, ott viszont komoly favorit lesz. Ellenben nagyon nem volt mindegy az eredmény a Chelsea számára, avagy az egyenlítés sikerült, de a győzelem nem jött össze, így pontegyenlőség alakult ki. Az AS Roma nevető harmadikként behúzta a csoportelsősséget, a sorsolás pillanatában ezt aligha tippeltük volna.

D-csoport

Barcelona – Sporting CP 2:0 (0:0)
G: Paco (59.), Mathieu (90+1. – öngól), ill. –

Olympiakos – Juventus 0:2 (0:1)
G: – ill. Cuadrado (15.), Bernardeschi (90.)

A katalán sztárcsapat kulcsjátékosok sorát, közte Lionel Messit is a padra téve egy küzdelmes, de lagymatag meccsen múlta felül a Sporting CP csapatát egy a szempontjukból már tét nélküli meccsen, hiszen a csoportelsősség már korábban összejött. A másik meccsen a Juventus legyőzte az Olympiakost, ezzek behúzta a csoport második helyét, Az Európa Ligában a Sporting folytathatja.

A csoportok végeredménye

Teljes képernyő rögzítése 2017. 12. 05. 224736

A csoportok első két helyezettje a BL-ben folytathatja, a harmadik helyezettek pedig az Európa-liga egyenes kieséses szakaszában. A csoport utolsók számára véget ért a küzdelem a nemzetközi porondon.

A góllövőlista élmezőnye

Teljes képernyő rögzítése 2017. 12. 05. 224810