Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Bologna csapatából erősítene az Inter – sajtóhír

Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság jelenlegi élen álló csapata, a milánói Inter ligán belüli igazolással erősítene. Sajtóhírek szerint a kék-feketék a Bologna alapembernek számító középpályását nézték ki maguknak.

Bologna+FC+v+UC+Sampdoria+Serie+Ru6skR_AjZZlVerdi szárnyal Bolognában (zimbio.com)

A Serie A-ban szereplő Inter a szintén olasz élvonalbeli Bologna csapatából erősítene középpályás poszton. Az olasz Tuttosport információi szerint a bolognai klubnál már alapembernek számító fiatal játékost, a 25 éves Simone Verdit szemelte ki magának. Verdi a kezdőből kirobbanthatatlan, ami jó teljesítménye alapján nem meglepő – az olasz labdarúgó már 4 gólnál jár ebben a bajnoki idényben, és ugyanannyi gólpasszt is kiosztott eddig a liga 2017/2018-as szezonjában. Egyébiránt Verdi már az olasz válogatottban is bemutatkozott, összesen pedig kétszer ölthette magára a címeres mezt.

Verdi piaci értékét az irányadó Transfermarkt 6 millió euróra becsüli, de a sajtóhírek arról is szólnak, hogy a Bologna szakvezetője, Roberto Donadoni nem igazán akarna megválni jól teljesítő középpályásától. Ennek nem meglepő módon bőven lehet valóságalapja, így pedig az Internél mélyen a zsebbe kell nyúlni, ha ragaszkodnak Simone Verdi leigazolásához.

Az olasz középpályás kontraktusa egyébként 2021 nyaráig szól mostani klubjánál. A korábban a Milantól sokszor kölcsönadott, majd Bolognába igazolt labdarúgó tehát a hírek szerint korábbi együttese városi riválisához kerülhet.

Nagy Dávid