Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Korán bekapott gól lett a Chelsea veszte! – videóval

Az előzetes várakozásokkal ellentétben óriási meglepetés született a Premier League 16. fordulójának nyitómeccsén. A West Ham ugyanis hiába nem nyert szeptember vége óta bajnokit, méltó ellenfele lett a címvédő Chelsea-nek.

whuVSchelsea001

Meglehet, hogy már előre lekönyvelhetjük az európai futballhétvége legnagyobb meglepetését. A kiesés ellen küzdő WHU ugyanis teljesen megérdemelten tudta legyűrni az impotens támadójátékot bemutató Chelsea-t. Antonio Conte tanítványai ha nem is lélektelenül, de teljesen üres, robotizált támadójátéka nem volt alkalmas a mai napon a gólszerzésre. A korán bekapott (és egyébként szemrevaló) Marko Arnautovic gól egy kis időre megbénította a bajnokot. Igaz, a meccs jó részében fölényben játszottak a fehérmezesek. Ekkor még nem tudhattuk, hogy az osztrák válogatott csatár gólja lesz az egyetlen, aminek örülhetünk a találkozón. Pedig így lett. ugyan a szünet után még magasabb fokozatba kapcsolt a Chelsea gépezete, ám Morataék még a kaput sem voltak képesek eltalálni…

Vereségének hála a Chelsea a forduló végére akár a dobogóról is lecsúszhat, ha a Liverpool képes lesz megverni holnap az Evertont. A David Moyes vezette “Kalapácsosok” még mindig a kiesőzónában tanyáznak, ám egy ilyen győzelemmel jogosan reménykedhetnek a majdani bennmaradásban.

West Ham United – Chelsea 1-0 (1-0)

Helyszín: Olimpiai Stadion (London); Vezette: Taylor
Gólszerző: Arnautovic (6. perc), ill. –

A meccs összefoglalója: