Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: Hátrányból fordított és nyert a Valencia – videóval!

A 2018-as év első spanyol bajnoki fordulójában a Valencia otthonába a Girona látogatott, a mérkőzés pedig nem okozott csalódást. Gonzalo Guedes villogott, de Vietto is debütált új csapatában.

Kép: AS.com

Kép: AS.com

A téli szünet véget ért, megkezdődött a szezon második felvonása, ezt pedig a Valencia és a Girona futballistái egy kitűnő meccsel ünnepelték meg. A legjobb esetben is csak félig megtelt Mestallában a hazaiak győzelmi kényszerben voltak, hiszen az Atletico Madrid kora délután már bezsebelte a három pontot a Getafe ellen, ám nem volt könnyű a feladat: az újonc Girona az idei év meglepetéscsapata, rátermettségüket pedig most is bizonyították. Olyannyira komolyan kell venni a kis katalán gárdát, hogy már az első percekben is érdemes résen lenni. A Girona a kezdetekkor sokkal aktívabb volt, ez pedig helyzetek formájában is megmutatkozott. Sőt, Neto kapusnak nem csak hogy dolga volt, de még maga mögé is kellett nyúlnia: a 8. percben egy pontrúgásból került előnybe a Girona, Portu védhetetlenül fejelt a kapuba. Érett tehát a meglepetés, teljesen megérdemelten vezetett a vendég csapat.

Néhány perccel később kezdett magához térni a sokkból a Valencia és az előzetesen vizionált erőviszonyok kezdtek visszaköszönni a zöld gyepen is. Egyre többet volt a labda a Denevéreknél, a széleken pedig gyors és technikás játékosaikkal sokszor komoly gondokat tudtak okozni a három belső védővel felálló Gironának. Érdemes kiemelni a PSG-től kölcsönben játszó Gonzalo Guedest, aki elképesztő sebességével és kiismerhetetlen cseleivel megoldhatatlan feladatot jelentett a vendég védőknek – különös tekintettel a Manchester City saját nevelésére, a szintén kölcsönben szereplő Maffeóra. Guedest ezen a napon nem lehetett tartani, a meccs bizonyos periódusokban az ő egyszemélyes show-műsorává vált. A 27. percben pedig a közreműködése révén a csapata egyenlíteni tudott: Maffeo nem tudott vele mit kezdeni, ő pedig a balszélről indulva középre küldte a labdát, ami Ramalhóról egyenesen a kapuba pattant. Öngóllal tehát, de bejelentkezett a Valencia is, így a félidő második fele tehát ismét egyenlő állásnál ment le.

Hullámzó volt a játék, hol egyik, hol másik csapat dominált. A Girona egy rengeteget melózó csapat, amely ennek ellenére mégis kimondottan kulturált focit játszik – csak úgy, mint a Valencia -, így egy jó tempójú, tetszetős meccs kerekedett ki ebből. A vendégek ráadásul olykor még az irányítást is át tudták venni, pontrúgásaikkal pedig folyamatosan közel jártak az újabb gólhoz. A Valencia játékába azért csúsztak hibák az első félidőben, ám a másodikra ezeknek a számát már sikerült jelentősen csökkenteni. Marcelino rendet tett a szünetben, a második félidő pedig épp ezért egészen máshogy nézett ki, mint az első. Ezt fejelte meg Dani Parejo büntetője a 48. percben, ami Gaya buktatása után következett: a csapatkapitány bevágta a tizenegyest, így pedig már a Valencia vezetett. A fehér-feketék pedig sokkal kiegyensúlyozottabbak lettek, stabilizálták magukat és ez nem volt jó hír a Girona számára sem. Kissé leült a meccs, a katalánok pedig egyre kevésbé voltak már veszélyesek.

A meccs utolsó periódusában akadtak még említésre méltó megmozdulások, ám a lényeg már nem változott. A Girona támadói helyzetbe bírtak ugyan kerülni, ám nem tudtak túljárni Neto kapus eszén. Ugyanez igaz a túloldalon is: néha egészen közel járt a meccs eldöntéséhez a Valencia, de a lehetőségek ott is kimaradtak – igaz, ők már eleve nyerő helyzetben voltak. Fontos még szólni Viettóról is, aki most érkezett kölcsönbe a Valenciához az Atleticótól és nagyjából negyed órát kapott Marcelinótól (és majdnem be is talált a hajrában). A Valencia tehát összességében megérdemelten tudott nyerni 2-1 arányban a Girona ellen, ami azt jelenti, hogy tartják 2 pontos lemaradásukat az Atleti mögött és jelenleg harmadikok a táblázaton. A Girona most épp a 10. helyen áll.

https://www.youtube.com/watch?v=rk4gziHqhLA

Valencia – Girona 2-1 (1-1)
Helyszín: Mestalla Stadion (Valencia), Vezette: Fernandez Borbalan
Gólszerző: Portu (8.), Ramalho (27. – öngól), Dani Parejo (48. – büntető)
Sárga lap: Andreas Pereira, Garay, Kondogbia, Maksimovic, Gabriel Paulista, ill. Mojica, Espinosa, Stuani, Timor
Piros lap: –

Valencia: Neto – Gaya, Garay, Gabriel Paulista, Vidal (Vezo) – Gonzalo Guedes, Kondogbia, Dani Parejo, Andreas Pereira (Maksimovic) – Rodrigo, Santi Mina (Vietto). Vezetőedző: Marcelino.

Girona: Bono – Mojica (Moreno), Ramalho, Espinoza, Juampe, Maffeo (Aday) – Granell Nogue (Borja Garcia), Timor, Pons – Stuani, Portu. Vezetőedző: Machin.

Baranyai Balázs