Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barcelona: Íme Coutinho spanyol bajnoki múltja – videókkal!

Visszatért Barcelonába a brazil csodagyerek, Coutinho – nem elírás, korábban tényleg szerepelt már Spanyolországban, még ha csak kölcsönben is. Lássuk, miként teljesített akkor!

coutinho

Philippe Coutinho a Vasco da Gama neveltje, onnan vette meg 2008-ban az Inter 3,8 millió euróért. A brazil aztán maradt otthon még két évet (kölcsönben), majd csak utána költözött át Olaszországba. Milánóban építgette magát, amikor is 2012. januárjában az a döntés született, hogy fejlődése érdekében jobb lesz, ha kölcsönadják a spanyol Espanyolnak fél évre – ez ad tehát különös ízt a mostani barcelonai szerződésének, hiszen korábban a városi riválisnál már szerepelt a spanyol pontvadászatban.

Az eleinte még kissé félénk és megilletődött srác hamar rátalált az önbizalmára a labda közelében és 19 évesen végül fontos tagja lett Pochettino (igen, a Tottenham mai mestere) akkori gárdájának. Végül 16 meccsen 5 gól és 1 gólpassz jutott neki, ami egészen jónak mondható – tekintve, hogy nem sok tapasztalata volt azelőtt a felnőttek között. Vegyük sorra, mik is történtek vele pontosan azokban a hónapokban!

2012. február 4-én egyből kezdőként debütált az Athletic Bilbao ellen, a végül 3-3-ra végződő mérkőzésen pedig valamivel több, mint egy óra játékidő jutott neki. Ezután zsinórban nyolcszor volt kezdő, ám a csapatnak nem ment valami jól: 9 forduló alatt 4 vereség és 3 döntetlen mellett mindössze két győzelmet tudtak felmutatni. Az első fontos pont, amire ki kell térnünk, az a Real Madrid elleni március 4-i összecsapás. A Bernabeuban 77 000 ember fogadta az Espanyolt, a hazai csapatban pedig Casillas állt a kapuban, elöl pedig Kaká, Özil és Higuain játszottak Cristiano Ronaldo mellett. A meccs végül a papírformának megfelelően gálával zárult: a Real 5-0 arányban gázolt át ellenfelén (videó itt), Coutinhót pedig a szünetben lekapta a pályáról Pochettino. Azt azért tegyük hozzá gyorsan, hogy az első félidőben az ért egy szép lövésre futotta a fiatal középpályás erejéből.

Kép: Squawka

Kép: Squawka

Hiába a gyors csere, az edző bizalma töretlen maradt, Coutinho pedig a következő bajnokiján kárpótlásul alkotott: a Rayo Vallecano elleni hazai meccsen két góllal vette ki a részét a csapat fölényes sikeréből – csak a triplázó Uche vette be nála többször a kaput (videó itt). Ezen felül viszont figyelemreméltó volt még az is, ahogy a második találatnál több védőt is kicselezett, majd elpöckölte a kapus mellett a labdát.

A jó sorozat folytatódott a Racing Santander ellen, amikor is a 3-1-es sikerből egy góllal és egy gólpasszal vette ki a részét (videó itt). Kezdett belelendülni a játékba, ám ahogy azt kicsit föntebb már leszögeztük, az Espanyol számára ez a néhány meccs nem igazán volt sikeres. Jöttek is a botlások: a Betis ellen csak egy pontra futotta az erejükből, a Malaga ellen pedig kikaptak 2-1-re – igaz, ott Coutinho ismét betalált (videó itt). A soron következő Villarreal elleni találkozón azonban még a keretbe sem került be, onnantól pedig az ő szárnyalása is alább hagyott.

A Sociedad ellen még kezdett, az Osasuna ellen viszont második sárga lappal kiállították (2:32-től), így lemaradt a Valencia elleni bravúros, 4-0-ás diadalról. Utóbbi az utolsó győztes meccse Coutinhónak Spanyolországban a mai napig, még ha nem is léphetett pályára – a hátralévő 5 meccsén ugyanis a barcelonai gárda mindössze egy pontot tudott felmutatni. Lenyomta őket többek között Arda Turan duplájával az Atletico, illetve talán még fájóbb, hogy a Granada és a Sporting Gijon is győzelmet könyvelhetett el ellenük.

Kép: Goal.com

Kép: Goal.com

Az utolsó két forduló erős párosítást hozott. Városi rangadó keretein belül mérkőztek meg a Barcával a Camp Nouban, ami a Real elleni összecsapáshoz hasonlóan szintén elég kellemetlen emlék lehetett az akkor még szemtelenül fiatal brazilnak: 89 000 ember szeme láttára, Messi 4 (!) góljának köszönhetően nyert a hazai gárda (videó itt), Coutinho pedig csereként beállva, mindössze 25 percet kapott.

Eddigi utolsó pályára lépése a La Ligában 2012. május 13-án volt, a Sevilla ellen történt. Nem kellett keserű szájízzel búcsút intenie Spanyolországnak, nem sikerült rosszul a szezonzáró: habár a vendégek Negredo góljával vezettek, a 76. percben Coutinho Verdu passzából egyenlíteni tudott, így 1-1-es döntetlenre tudtak menteni végül (videó itt).

Az Espanyol 14. lett a bajnokság végén, 5 ponttal megelőzve a már kieső Villarrealt. Ami a gólokat illeti, Coutinho végül négyes holtversenyben a második lett a maga 5 góljával – Uche 6-tal házi gólkirály lett.

Végül pedig nézzük meg a bajnokság hivatalos Youtube-csatornájának montázsát a brazil fiú espanyolos időszakából. Jó eséllyel látunk majd hasonló szép dolgokat tőle új klubjában is.