Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A United után a Spurs ellen is értékes pontot szerzett a Soton! – videóval

Az angol élvonalbeli bajnokság (Premier League) 24. fordulójában, vasárnap mindössze egyetlen egy mérkőzést rendeztek. A Tottenham együttese a pocsék formában 10 mérkőzése nyeretlen Southampton otthonában vendégeskedett.

908328636Nem kellett sokat várnunk az első helyzetre, már az első percben megdolgoztatta a vendégek hálóőrét a hazaiak támadója Gabbiadini, akinek lövését  relfelxmozdulattal hárította Vorm. A 8. percben ismét a hazaiak előtt adódott lehetőség, Ward-Prowse lövése azonban elkerülte a kapu jobb oldalát. Az első negyedóra végén a hazaiak vezetéshez jutottak némi Tottenham segítséggel miután, a menteni igyekvő Sánchez becsúzva a saját kapujába jutatta a játékszert, Vorm tehetetlen volt ennél az esetnél és nem tudta hárítani csapattársa mentését. A vendégek szinte azonnal egyenlíthettek volna, Eric Dier lövése a kapufán csattant. A hazaiak azonban nem sokáig élvezhették a vezetést, három perccel később  Davies passzából Harry Kane bólintott a Soton kapujába. A találkozón láthatólag nagy kedvvel futballozó Mario Lemina próbálkozott egy lövéssel a 26. percben, de nem találta el a kaput a Juventus korábbi játékosa. A első félóra végén a vendégek kis híján megfordították a mérkőzés állást, Sissoko azonban nem tudott belepiszkálni Dembelé lövésébe. A félidő hajrájában újabb nagy esély adódott a hazaiak előtt a vezetés megszerzésére, Stephens fejese azonban éppenhogy elkerülte a jobb kapufát. Négy perccel a vége előtt ismét Lemina tette próbára a vendégek hálóőrét, Vorm pedig ezúttal is résen volt és hárította a hazaiak próbálkozását, ami az első játékrész utolsó gólszerzési lehetősége volt.

2512 (1)Fordulást követően az első lehetőség a hazaiak előtt adódott, Ward-Prowse lövését ismételten Vorm hárította. A találkozó további részében mindkét csapat győzelmi kényszerben játszott, ez pedig nyílt támadófocit eredményezett. A hazai együttes 10 bajnoki óta nem tudott győzni, ezzel pedig a kiesőzóna közelében találta magát Pellegrino együttese. A 64. percben Alli távolo próbálkozással próbálta meglepni a hazai védelmet, de lövése elsuhant a bal kapufa mellett. Egy perccel később Gabbiadini lövését fogta könnyedén Vorm. A 68. percben Kane próbálta átlőni a védelmet egy lapos lövéssel, de a Spurs gólvágójának lövése elakadt az egyik hazai védőben. A mérkőzés hajrájában a vendégek Lamela révén megszerezhették volna a győzelmet jelentő találatot azonban az argentin közvetlen közelről sem tudta a hálóba pofozni a labdát. Két perccel a vége előtt Boufal és Obafemi is ziccerbe került, de egyik hazai támadó sem tudta befejezni góllal az akciót. A találkozó utolsó percében is pörögtek az események Kane a 90. percben is betalálhatott volna, a góllövőlista vezetője azonban elhibázta a ziccert és nem találta el McCarthy kapuját. Döntetlenjével a Southampton visszaesett egészen a kiesőzónába a 18. helyre, miután a Stoke győzelmével megelőzte a szenteke és immáron már 11 mérkőzése nem tud győzni Pellegrino együttese.

Southampton – Tottenham 1-1 (1-1)
Helyszín: St. Marry Stadion, Southampton, Vezette: Friend
Gólszerzők:  Sanchez (15., öngól) ill. Kane (18.)
Sárga lapok: Stephens (48.), Romeu (60.) ill. Sissoko (57.), Dembelé (75.), Trippier (78.)
Kiállítás:

Southampton: McCarthy – Bertrand, Hoedt, Stephens, Cedric – Höjbjerg (Boufal 65.), Romeu – Tadic, Lemina (Lemina 80.), Ward-Prowse – Gabbiadini (Obafemi 83.). Vezetőedző: Pellegrino

Tottenham: Vorm – Aurier (Trippier 72.), Sanchez, Vertonghen, Davies – Dier, Dembelé (Wanyama 85.) – Sissoko, Alli, Son (Lamela 71.) – Kane. Vezetőedző: Pochettino

https://www.youtube.com/watch?v=yOfzyjEG3Ng

Képek: premierleague.com

Ondik Gábor