Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MU: “Sánchez egy kész szupersztár!”

A Manchester United korábbi legendája, Ryan Giggs elsők között, szebbnél-szebb szavakkal üdvözölte Alexis Sánchez megszerzését.

(Kép: MU Twitter)

A Skysport internetes honlapján saját naplóbejegyzéseket vezető Ryan Giggs a következőket írta Alexis Sánchez MU-hoz igazolása kapcsán.

“Hasonló kaliberű igazolás, mint Robin van Persie volt, aki azonnali erősítést jelentet a klubnak, hiszen már egy kész szupersztár. Azt is várom tőle, hogy még tovább segítse például Anthony Martialt a fejlődésben. Az is természetes, hogy egy ekkora sztár érkezésével, a többiek teljesítménye is javulhat. Nehéz döntések várnak José Mourinhora.” – Kezdte írásában a nemrégiben kinevezett walesi szövetségi kapitány.

“Sánchez tud a jobb oldalon is futballozni, ezt már Barceloánan is megmutatta, így nem gondolnám, hogy a mostanában remekül játszó Martial konkurenciája lenne elsősorban. Egy olyan játékost igazolt a klub, aki elől igen sok poszton használható. Extrát adhat azzal is, hogy játszhat a Bajnokok Ligájában, ahol az igazán nagy mérkőzések várhatnak a csapatnak. Abban biztos vagyok, hogy Alexis Sánchez egy pillanatig sem fog zavarba jönni az előtte álló feladatoktól.” – Tette még hozzá Giggs, aki röviden kitért a chilei klasszis cserealapjául szolgáló Herikh Mkhitaryanra is.

“Azt gondolom, minden United szurkoló izgatottan várta Mkhi érkezését. Az ő esetét Juan Sebastian Veronéhoz tudnám hasonlítani. Játszottam Veronnal, aki az egyik legtehetségesebb játékos volt akkoriban a világon. De sajnos előfordul, hogy valami nem működik, lehet ez egy sérülés, vagy az, hogy a megszokott pozíciódtól eltérően futballozol. Elképzelhető, hogy Mkhi-nek szerencsésebb lesz az Arsenalnál, éppen ezért is nehéz kijelenteni még most, hogy igazán melyik klub nyert nagyobbat a transzferrel. Egy biztos, Sáncheznek több a Premier League-s tapasztalta is, több gól és gólpassz is áll a neve mellett!” – Fogalmazott igencsak diplomatikuson az MU legendája.