Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Eden Hazard is Manchesterbe szerződhet!

Csalódottan kellett felismernie a tényt a Manchester City illetékeseinek, hogy a 2017-18-as szezont sztárigazolás nélkül kell letudniuk. Ám a hírek szerint Pep Guardiolaék máris a nyári holtidény szenzációgyanús átigazolásán dolgoznak.

hazardfabregas001

Természetesen nagy tragédia nincs az Etihadban az Alexis Sánchezről való lecsúszást illetően, ugyanis a chilei megszerzése nélkül is gyaníthatóan meglesz a bajnoki elsőség. Igaz, az áhított Bajnokok Ligája sikerhez még sok meccset kell lejátszaniuk.

A Mirror szerint a Citynél máris a nyári sztárigazoláson dolgoznak, aki nem lesz más, mint a botladozó Chelsea-ben továbbra is kulcsembernek számító Eden Hazard. Állítólag a belga szélsőért akár 170 millió eurót is megadnának a londoniaknak, amely mellé a játékos maga heti 300 ezer eurós (egyébként nem is olyan magas) fizetést kapna.

Eden Hazard 2012. óta erősíti a Chelsea-t, a jelenlegi szerződése pedig 2020-ig érvényes.

Balogh József