Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Spanyol kupa: Nagy lépést tett a döntő felé a Barcelona – videóval!

A Leganes és a Sevilla tegnapi összecsapása után csütörtök este a másik elődöntőre is sort kerítettek a spanyol Király-kupában, ahol a Barcelona a Valenciát fogadta az odavágón.

Kép: AS.com

Kép: AS.com

Marcelino, a Valencia mestere kiemelte a meccs előtt: rosszabbkor szinte nem is jöhetett volna számukra a Barcelona ellen kupa-elődöntő, hiszen sok fontos emberük hiányzik. Csak a teljesség igénye nélkül, Kondogbia, Gonzalo Guedes és Garay sem léphetett pályára, ami nagyban megnehezítette a helyzetüket – nem lehetett tőlük bátor, merész játékra számítani, pláne a legutóbbi Real Madrid elleni múlt hétvégi zakó után. Ezzel szemben a Barcelonánál nyugalom van, hiszen jött két új ember a télen és magabiztosan vezetik a bajnokságot – ám az Alaves elleni hétvégi produkciójuk megmutatta, hogy ők sem sebezhetetlenek. Nyerni tudtak végül, de a vendégek akkor nagyon meg tudták nehezíteni számukra a dolgokat.

Érdekes módon a Valencia gyakorlatilag ugyanazt csinálta, mint az Alaves néhány napja: 4-4-2-es védekezéssel beálltak a saját térfelükön belülre és próbálták ellehetetleníteni a hazai csapatot a pálya közepén. Korábban már láthattuk, hogy ha ezt kellő precizitással csinálják, hibák nélkül, akkor egy döntetlen simán benne van a pakliban – ez pedig a Camp Nouban nem is hangzik olyan rosszul. A Valencia egyáltalán nem próbálta nyomás alá helyezni Valverde együttesét, így a Barca nyugodtan építkezhetett. Rögtön megnyugtatták a játékot és elkezdték ellenfelük védelmének aprólékos feltörését. Nem volt nyaktörő iram és a helyzetek, lövések száma sem volt nagy – utóbbi annyira igaz, hogy a teljes első félidőben nem volt kaput eltaláló lövés.

A gránátvörös-kékek türelmesen adogattak, keresték a réseket, de a Valencia nagyon leparkolta a buszt. Az első félidő végéig kellett várni, hogy először nehéz helyzetbe kerüljenek a vendégek, de ki tudták védekezni végül. A második játékrész szerencsére izgalmasabb játékot hozott. Messi egyből egy hatalmas helyzettel nyitott, majd a Valencia percei következtek. Marcelino együttese végre feljebb tolta egy kicsit a védekezését és valódi ellenállást fejtett ki, ami olykor okozott kisebb üzemzavarokat a katalánok védekezésében. A Barcelona támadáskor sebezhetővé válik és egy labdavesztés után könnyen lehet ellenük kontrázni – ilyesmikkel próbálkoztak a vendégek, de a tervük nem jött össze.

Kép: AS.com

Kép: AS.com

A Barca összekapta magát és Coutinho becserélése után néhány perccel megtörték a gólcsendet. Messi cselezte le magát az alapvonalig, majd ívelt Suarez fejére, ezt pedig már sem Domenech, sem pedig a védők nem tudták kifogni. A találatot követően természetesen hirtelen sürgőssé vált a dolog a Valencia számára, de már lépéshátrányba kerültek. A Barcelona megint az Alaves ellen látott formációval próbálkozott, nevezetesen hogy Iniesta balról szervezett, Coutinho pedig jobbról indulva mozgott befelé – most sem működött sokkal jobban, mint akkor. Iniesta azonban lejött, a helyén pedig Paco Alcacer játszott, vagyis jött egy szerkezeti változtatás, ami amúgy kimondottan jót tett a hazai csapat támadásainak.

A hajrára sokat emelkedett a színvonal, a hazai támadók pedig megindultak, hogy megszerezzék második góljukat, amire nagy szükségük lett volna a visszavágó előtt. Az eredmény azonban már nem változott, hiába járt néha közel a gólhoz a Barcelona. Szűk, 1-0-ás siker lett tehát a vége részükről, ami jobb a semminél, de nem dőlhetnek hátra. A visszavágón, a Mestallában pokoli hangulatban kell majd kiharcolniuk a továbbjutást egy várhatóan jóval agresszívabb Valencia ellen. Hatalmas meccsnek ígérkezik.

https://www.youtube.com/watch?v=hFTsUaT5SZ8

Barcelona – Valencia 1-0 (0-0)
Helyszín: Camp Nou (Barcelona), Vezette: Sanchez Martinez
Gólszerző: Luis Suarez (67.)
Sárga lap: Sergi Roberto, ill. Andreas Pereira, Vietto, Soler

Barcelona: Cillessen – Jordi Alba, Umtit, Pique, Sergi Roberto – Iniesta (Paco Alcacer), Busquets, Rakitic (Paulinho), Aleix Vidal (Coutinho) – Luis Suarez, Messi. Vezetőedző: Valverde.

Valencia: Domenech – Gaya, Vezo, Gabriel Paulista, Montoya – Andreas Pereira (Maksimovic), Coquelin, Dani Parejo, Soler (Ferran Torres) – Vietto, Rodrigo (Santi Mina). Vezetőedző: Marcelino.

A másik elődöntő eredménye:

Leganes – Sevilla 1-1

Baranyai Balázs