Eldőlt, hogy a következő szezonban is az argentin szakember lesz-e a londoni gárda vezetőedzője…
Befejezi pályafutását a PL-győztes tréner…
A többiektől külön időpontban játszik a feljutásra pályázó két csapat…
Négy és fél év után távozik a csapattól!
Szarvas Alexandra csapata Svájccal mérkőzik meg…
Valószínűleg nem őszinte mosollyal az arcán tette meg mindezt…
Gareth Southgate kihirdette bővített keretét
Roberto Martínez kihirdette a keretét
Az FA-kupa negyedik fordulójának megismételt mérkőzésein csupán egyetlen egy mérkőzés maradt hátra a szerdai játéknapon. A negyedik forduló egyik legnagyobb meglepetéseként a negyedosztályú Newport a Tottenham ideiglenes otthonában a Wembley-ben léphetett pályára, ami mellesleg a döntő helyszíne is lesz.
Az FA-kupa negyedik fordulójának megismételt mérkőzésén az utolsó továbbjutó gárda kilétére is fény derült, méghozzá a Tottenham személyében, miután a londoniak ideiglenes otthonukban legyőzték a negyedosztályú Newport együttesét. A találkozó ahogyan az várható volt a Spurs óriási fölényét hozta, míg a vendégek nem sok veszélyt jelentettek Vorm kapujára. Pochettino meglehetősen tartalékos összeállítást küldött a pályára a Newport ellen, a Wimbelodon elleni mérkőzést követően hosszú idő után kapott lehetőséget a kezdőben Erik Lamela. A mérkőzés első góljára 26. percet kellett várnunk, ekkor egy balszerencsés megmozdulást követően a vendégek játékosa a saját kapujába talált be. Ezt követően a Spurs kisebb tűzijátékot rendezett a Newport kapuja előtt, de Son lövéseit kétszer is hárította Day. A 34. percben azonban már nem volt ellenszer és Lamela góllal hálálta meg edzőjének a bizalmat és kétgólosra növelte a Spurs előnyét. Az első játékrészben újabb találat nem született, így kétgólos hazai előnnyel mehettek szünetre a csapatok. Fordulást követően sem változott sokat a játék képe és a Spurs továbbra is komoly fölényben futballozott. A találkozón azonban továbbra sem jegyezhettünk fel sok gólszerzsési lehetőséget, a 72. percig öt kaput eltaláló lövést regisztrálhattunk a statisztikára rápillantva. A 73. percben azonban Vorm az utolsó pillanatban mentette meg a góltól csapatát egy pontrúgást követően, de ezenkívül nem sok ellenállást mutatott a Newport. A találkozó hajrájában a hazai együttes újabb gólokat szerezhetett volna, a 76. percben azonban Llorente fejese centikkel kerülte el a kapu bal oldalát. A találkozó 83. percében a csereként beálló Dele Alli ziccerben a felső lécet találta telibe, majd három perccel a vége előtt a vendégek hálóőre hárította a Spurs fiatal játékosának lövését. A találkozó további részében újabb találat nem született, a Spurs pedig utolsóként biztosította helyét a nyolcaddöntőben ahol a harmadosztályú Rochdale lesz Eriksenék ellenfele.
Tottenham – Newport (IV.) 2-0 (2-0)
Helyszín: Wembley Stadion (London) Vezette: Attwell
Gólszerzők: Butler (26., öngól), Lamela (34.)
Sárga lapok: Wanyama (8.)
Kiállítás:
Képek: theguardian.com
Eldőlt, hogy a következő szezonban is az argentin szakember lesz-e a londoni gárda vezetőedzője…
Befejezi pályafutását a PL-győztes tréner…
A többiektől külön időpontban játszik a feljutásra pályázó két csapat…
Négy és fél év után távozik a csapattól!
Szarvas Alexandra csapata Svájccal mérkőzik meg…
Valószínűleg nem őszinte mosollyal az arcán tette meg mindezt…
Gareth Southgate kihirdette bővített keretét
Roberto Martínez kihirdette a keretét
Íme Toni Kroos legszebb pillanatai!
A bajorok nem akarják elveszíteni tehetségüket, így mindent megtesznek a megtartásáért!
Toni Kroos újabb nagy bejelentést tett…
Bővebben beszélt a körülményekről a sportigazgató…
Az édesanya, Fayza Lamari jelentette be mindezt…
Kiváló szezont fut a norvég játékos!
Azonban van egy kis bökkenő…
Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…