Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Fontos mérkőzést nyert meg a Werder Bremen – Videóval

A német Bundesliga 22. fordulójának zárómérkőzésén két szebb napokat is megélt csapat találkozott egymással. A Werder Bremen együtteséhez a Wolfsburg gárdája látogatott.

werderwolfs

Sorozatban második meccsét nyerte a Werder.

A hazai csapat számára igazán jól kezdődött a mérkőzés. A 4. percben Junuzovic szögletét váltotta gólra a svéd balhátvéd, Augustinsson, aki első gólját szerezte a Bundesligában. A jó kezdés teljesen megalapozta a félidőt és önmagában a mérkőzést is a Werder számára. A hazaiak folyamatosan domináltak és helyzeteket alakítottak ki, melyhez ellenfelük a Wolfsburg abszolút partner is volt. A 40. minutumban Kainz akasztott hatalmas gólt Casteels hálójába, aki először volt eredményes ebben a szezonban. A félidő hajrájában már nem változott az eredmény, melynek köszönhetően nyugodtan mehettek szünetre a hazaiak, ellenben a vendégek…

A fordulást követően megtáltosodott a Wolfsburg. A Farkasok remekül jöttek ki a második félidőre, melynek a 49. percében büntetőt harcoltak ki. Pavlenka ugyan védte Verhaegh tizenegyesét, azonban a kipattanó hárítására már esélye sem volt a kapusnak. A gól után is többet próbálkozott a vendég csapat, ugyanakkor újra betalálni nem sikerült Martin Schmidt együttesének. A második játékrészben kicsit halványabban futballozó Werder a 72. percben villantott, megint csak Kainz jóvoltából. Ezzel pedig lényegében el is döntötte véglegesen a három pont sorsás az osztrák válogatott játékos.

Werder Bremen – Wolfsburg 3-1 (2-0)
Helyszín: Weserstadion (Bréma, Németország) – 38.062 néző; Vezette: D. Aytekin
Gólszerzők: Augustinsson (4.), Kainz (40., 72.)  ill. Verhaegh (49.)
Sárga: Augustinsson (42.) ill. Guilavogui (34.), Bruma 892.), Steffen (93.), Arnold (93.), Verhaegh (94.)
Kiállítás: – ill. –

Werder Bremen: Pavlenka – Gebre Selassie, Veljkovic, Moisander, Augustinsson – Bargfrede (Delaney (57.) – Johannsson (Gondorf 65.), Eggestein, Junuzovic (Bauer 89.) – Kainz – Kruse  Vezetőedző: F. Kohfeldt

Wolfsburg: Cateels – Verhaegh, Knoche, Bruma, Willian – Guilavogui (Origi 69.), Arnold – Brekalo (Steffen 69.), Malli, Mehmedi (Dimata 78.) – Osimen Vezetőedző: M. Schmidt

Videó hamarosan!

A Bundesliga tabellája:

werderwolfs