Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

“Hogyan szereztük meg Sagnát? Talán részeg volt…”

A lélekben talán már a másodosztályra készülő Benevento együttese az átigazolási időszak lejárta után jelentette be a szabadon igazolható Bacary Sagna megszerzését. A rutinos francia védő leigazolására – kora ellenére – sokan felkapták a fejüket Olaszországban.

2bd87509-ba1d-4642-8087-1861cd40c031-614x415

(forrás: beneventocalcio.club)

Sagna a vasárnap esti, Roma ellen 5-2-re elveszített mérkőzés 72. percében csereként beállva mutatkozott be új csapat színeiben. A mérkőzés előtt a klub elnökét, Oreste Vigoritót kérdezték a játékos megszerzésének körülményeiről: “Hogy győztem meg hogy hozzánk igazoljon? Talán épp részeg volt…” – mondta nevetje az újonc együttes első embere, majd komolyra fordította a szót: “Egy nápolyi látogatása alkalmával találkoztunk először, majd pár beszélgetés után sikerült meggyőznünk, hogy ismét lelkesedjen és «gyerekké váljon». Csak pár napja edz a csapatall, de munkája példaértékű, nem véletlenül játszott évekig a legmagasabb szinten.” Vigorito a januári nagybevásárlás kapcsán elmondta:  “Nem akarom, hogy rossz szájízzel hagyjuk el a Serie A-t. Küzdünk, amíg van matematikai esélyünk.”

(zp)