Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Európa-liga: 50 gólt hozott a kieséses szakasz első játéknapja

A Bajnokok Ligája után az Európa-ligával folytatódott csütörtökön a nemzetközi kupatavasz. A még talpon lévő 32 klub számára a nyolcaddöntőbe jutás a tét. Az odavágók után jó pár párharcra rá lehet akasztani az eldőlt jelzőt, de akadnak majd izgalmasnak ígérkező visszavágók is. Az említett 16 mérkőzésen kereken 50 gól esett, a szurkolótáborok tehát ünnepelhettek. Persze nem mindenkinek jutott egyformán az örömből…

Magyar érdekeltségű eredmények

Kleinheisler László felépült és ott volt a Sporting CP-t fogadó Asztana kezdőjében, mely egy rövidzárlat következtében, a második játékrészben gyakorlatilag elbukta a párharcot. A válogatott középpályás 57 percet töltött a pályán, eztán csapata még emberhátrányba is került, de ezzel már nem tudott élni a portugál ellenfél. A Szoboszlai Dominikot az Ifi BL-ben foglalkoztató Salzburg a spanyol Real Sociedad otthonában ért el biztató eredményt a visszavágóra nézve. Kádár Tamás végigjátszotta a Dinamo Kijev athéni vendégszereplését, a görögök a hajrában egyenlítettek, de a végeredmény még így is az ukránoknak kedvez. A játéknap egyik legnagyobb meglepetését a Napoli hazai veresége szolgáltatta, bár aki olvasta az olasz csapat vezetőedzőjének nyilatkozatát és látta pályára küldött kezdőt, az megérti a végeredményt is. A Serie A bajnokaspiránsa gyakorlatilag “feladta” az Európa-ligát a Juvéval folytatott versenyfutás fejében. Gulácsi Péter végigvédte a meccset, csapata pedig akarta a győzelmet az ellenféllel szemben.

Teljes képernyő rögzítése 2018.02.16. 85419

FK Asztana (kazah) – Sporting CP (portugál) 1:3
G: Tomasov (79), ill. Bruno Fernandes (48. – büntető), Gelson Martins (50.), Doumbia (56.)

Real Sociedad (spanyol) – Red Bull Salzburg (osztrák) 2:2
G: Odriozola (57.), Januzaj (80.), ill. Oyarzabal (27. – öngól), Minamino (90+4.)

AEK Athén (görög) – Dinamo Kijev (ukrán) 1:1
G: Ajdarevic (80.), ill. Cigankov (19.)

Napoli (olasz) – RB Leipzig (német) 1:3
G: Ounas (52.), ill. Werner (61., 90+3.), Bruma (74.)

További meglepetések az El-ben

Voltak, illetve vannak szorosabb párharcok, de többségében azért ült a papírforma, mely Nizzában és Bukarestben azért borult. Mario Balotelli duplájával már 2:0-ra is vezetett a Nice, mely totálisan összeomlott. A három hónap után első tétmeccsét játszó Szpartak Moszkva Fernandes mesterhármasának köszönhetően fordított és előnnyel várhatja a hidegnek ígérkező moszkvai visszavágót. Mindeközben a Lazio nagy meglepetésre kikapott a Steaua Bukarest vendégeként. a római alakulat idegenben lőtt gól nélkül várhatja a hazai visszavágót. Valószínűleg ez volt a forduló legnagyobb meglepetése.

960

Nice (francia) – Lokomotiv Moszkva (orosz) 2:3
G: Balotelli (4., 28. – büntető), ill. M. Fernandes (45., 69., 77. – büntető)

FCSB (román) – Lazio (olasz) 1:0
G: Gnohéré (29.) ill. –

Így szerepeltek a sorozat legnagyobb favoritjai

A legnehezebb helyzetben a Borussia Dortmund van, mely bár behúzta 3:2-re Batshuayi újabb duplájával az Atalanta elleni meccset, de kőkeménynek ígérkezik a visszavágó idegeben. Az Atletico Madrid vesztésre állt, de végül simán nyert a Köbenhavn vendégeként és fél lábbal már a következő körben van. Szintén félig meddig hátradőlhet az AC Milan és az Arsenal is, mindkét sztárcsapat 3:0-ás győzelmet aratott idegenben.

michy-batshuayi

Borussia Dortmund (német) – Atalanta (olasz) 3:2
G: Schürrle (30.), Batshuayi )65., 90+1.), ill. Ilicic (51., 56.)

Ludogorec Razgrad (bolgár) – Milan (olasz) 0:3
G: – ill. Cutrone (45.), R. Rodriguez (64. – büntető), Borini (90+2.)

Östersund (svéd) – Arsenal (angol) 0:3
G: – ill. Monreal (13.), Papagiannopoulos (24. – öngól), Özil (58.)

FC Köbenhavn (dán) – Atlético Madrid (spanyol) 1:4
G: Fischer (15.), ill. Saúl (21.), Gameiro (37.), Griezmann (71.), Vitolo (77.)

További eredmények

Idegenben szerzett hathatós előnyt Aduriz duplája révén az Athletic Bilbao, és remekül áll a Bragát 3:0-ra kiütő Marseille, valamint a Lyon, mely szintén hármat gurított a Villarreal ellen. A sárga tengeralattjárót tehát megtorpedózták, de el még nem süllyedt, a hazai visszavágó előtt az idegenben lőtt gól reményt jelent. A Zenit a Celtic vendégeként szenvedett egygólos vereséget, további két párharc pedig döntetlennel zárult.

Teljes képernyő rögzítése 2018.02.16. 90921

Szpartak Moszkva (orosz) – Athletic Bilbao (spanyol) 1:3
G: Luiz Adriano (61.), ill. Aduriz (22., 39.), Kutyepov (45+1. – öngól)

Olympique Marseille (francia) – Sporting Braga (portugál) 3:0
G: Germain 4., 69., Thauvin 74.), ill.

Celtic (skót) – Zenit (orosz) 1:0
G: McGregor 78.), ill.

Olympique Lyon (francia) – Villarreal (spanyol) 3:1
G: NDombelé (46.), Fekir (49.), Depay (82.), ill. Fornals (63.)

Partizan Beograd (szerb) – Viktoria Plzen (cseh) 1:1
G: Tawamba Kana (58.), ill. Rezník (81.)

Crvena zvezda (szerb) – CSZKA Moszkva (orosz) 0:0