Eldőlt, hogy a következő szezonban is az argentin szakember lesz-e a londoni gárda vezetőedzője…
Befejezi pályafutását a PL-győztes tréner…
A többiektől külön időpontban játszik a feljutásra pályázó két csapat…
Négy és fél év után távozik a csapattól!
Szarvas Alexandra csapata Svájccal mérkőzik meg…
Valószínűleg nem őszinte mosollyal az arcán tette meg mindezt…
Gareth Southgate kihirdette bővített keretét
Roberto Martínez kihirdette a keretét
Luis Suarez a hétvégi Girona elleni bajnoki utolsó perceiben többször is megpróbált sárga lapot szerezni, hogy biztosan kihagyja a hétközi, Las Palmas elleni mérkőzést, és tiszta lappal léphessen pályára a hétvégi Atletico Madrid elleni bajnokin. Javier Tebas, a La Liga elnökének nem tetszett az uruguayi próbálkozása, és büntetést emleget.
Forrás: AS
Luis Suarez több szabálytalanságot is elkövetett a Girona elleni bajnoki utolsó perceiben, hogy megkapja ezzel az ötödik sárga lapját, amiért ki kellett volna hagynia a Las Palmas elleni, csütörtöki találkozót. A játékvezető végül ezt nem adta meg neki, a La Liga elnöke, azaz Javier Tebas szerint azonban az ilyen viselkedést büntetni kellene. Erről a spanyol Cadena Cope rádióban beszélt.
“Eltiltást érdemel, hogy megpróbálta kiprovokálni az ötödik sárga lapját. Továbbra is az ellen szeretnénk harcolni, hogy tiszta és csalások mentes legyen a játék.”
Egy nagyon hasonló esetért a Real Madrid spanyol védőjét, Dani Carvajalt eltiltották, igaz az nem a La Ligában történt, hanem a Bajnokok Ligájában. Carvajal szándékosan húzta az időt egy bedobásnál, amiért megkapta a második sárga lapját a sorozatban, így kihagyta a Borussia Dortmund elleni, már tét nélküli utolsó csoportmérkőzést. Az esetet megvizsgálta az UEFA, és az egy meccs mellé a PSG elleni nyolcaddöntő első mérkőzéséről is eltiltotta.
Tebas legutóbb Pique-t vette célkeresztbe a Barcelonából, miután többször is konfrontációba került az Espanyol szurkolóival. Vizsgálatot is indítottak a védő ellen, de végül nem büntették meg.
Eldőlt, hogy a következő szezonban is az argentin szakember lesz-e a londoni gárda vezetőedzője…
Befejezi pályafutását a PL-győztes tréner…
A többiektől külön időpontban játszik a feljutásra pályázó két csapat…
Négy és fél év után távozik a csapattól!
Szarvas Alexandra csapata Svájccal mérkőzik meg…
Valószínűleg nem őszinte mosollyal az arcán tette meg mindezt…
Gareth Southgate kihirdette bővített keretét
Roberto Martínez kihirdette a keretét
Íme Toni Kroos legszebb pillanatai!
A bajorok nem akarják elveszíteni tehetségüket, így mindent megtesznek a megtartásáért!
Toni Kroos újabb nagy bejelentést tett…
Bővebben beszélt a körülményekről a sportigazgató…
Az édesanya, Fayza Lamari jelentette be mindezt…
Kiváló szezont fut a norvég játékos!
Azonban van egy kis bökkenő…
Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…