Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Sané parádé és Silva gólok után újabb kiütéses City-siker Londonban! – videóval

A vasárnapi Ligakupa döntő miatt csütörtökre halasztott rangadóval zárult a 28. fordulója az angol élvonalbeli bajnokságnak. A csütörtök esti derbin az Arsenalnak nem sikerült visszavágnia  a vasárnapi csúfos vereségért, és ismételten fejet hajtottak Wenger fiai Guardiola Cityje előtt.

925990516A találkozón láthatóan nagyon sok üres szék maradt, ami érdekes hiszen az éllovas ellen játszott rangadót a hazai együttes. A találkozó első veszélyes helyzete a hazaiak előtt adódott, miután Ramsey indította a kirugró Welbecket, ám a City kapusa jó ütemben mozdult ki és megkaparintotta a játékszert. Az első negyedórában egy újabb hazai lehetőséget jegyezhettünk fel, ezúttal Mkhitaryan bombáját fogta Ederson. A 15. percben szinte első gólveszélyes lehetőségéből gólt szereztek Guardiola fiai, Leroy Sané csapott le a bal szélen a labdára, szép szólót indított majd Bernardo Silvához passzolt, majd a portugál befelé tolt egyet a labdán és 15 méterről remekül csavart a hosszú sarokba. A 20. percben Xhaka közel 25 méterről küldte kapura a megítélt szabadrúgást, azonban Ederson ezúttal is a helyén volta és szögletre tolta a svájci bombáját. Három perccel később ismét a vendégek hálóőrének kellett játékba avatkoznia miután Bellerín passza után Ramsey tüzelt kapura, de a brazil hálóőr hárította ezúttal is az ágyúsok kísérletét. A 28. percben egy gyönyörű iskolajáték után kettőre növelte előnyét a City, Agüero remekül készítette le a labdát a lendületből érkező David Silvának aki a rövid sarokba helyezett védhetetlenül. Öt perc eltelével újabb gólt rámolt be a City kapujába, ezzel szószerint a vasárnapi finálé után ezúttal felmosta a padlót a City a londoni gárdával. Ez pedig az jelentett, hogy már 82 gólt szereztek a bajnokságban Guardiola fiai, erre korábban csak a Tottenham volt képes az 1962/63-as kiírásban. Teljesen lenullázta a City az Arsenal védelmét, ám a centerben érkező Agüero perdítését Cech hárította.

2018-03-01T202042Z_706703480_RC16E9D64DE0_RTRMADP_3_SOCCER-ENGLAND-ARS-MCIFordulást követően a hazaiak aktívabban kezdtek és az 50. percben Mkhitaryan ellen szabálytalankodott Otamendi, a játékvezető pedig a büntetőpontra mutatott. A megítélt bünetőt Aubameyang nem tudta gólra váltani, mivel a gaboni kapu bal oldalát célozta Ederson pedig remekül érezte az irányt és hárította a büntetőt. Az 59. percben a gaboni gólvágó tehette volan jóvá kihagyott büntetőjét, de lövése éppenhogy elzúg a jobb kapufa mellett. A 78. percig kellett várni a második játékrész az első komolyabb City lehetőségre, Agüero hosszú alsó felé tartó lövését védte Cech. A hajrában már sok minden nem igazán történt a vendégek cserékkel pörgették a perceket.

Arsenal – Manchester City 0-3 (0-3)
Helyszín: Emirates, London  Vezette: Marriner
Gólszerzők: B.Silva (15.), D.Silva (28.), Sané (33.)
Sárga lapok: Kolasinac (32.) ill. Otamendi (19.)
Kiállítás:

Arsenal: Cech – Kolasinac, Koscielny, Mustafi, Bellerín –  Xhaka, Ramsey – Welbeck, Özil, Mkhitaryan – Aubameyang. Vezetőedző: Wenger

ManCity: Ederso– Walker (Zinchenko 72.), Otamendi, Kompany, Danilo – De Bruyne, D.Silva (Gabriel Jesus 87.) , Gündogan – Silva, Agüero (Toure 82.), Sané. Vezetőedző: Guardiola

https://www.youtube.com/watch?v=bjKnrvSNznw

Képek: premierleague.com