Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Otthon győzött az Arsenal, Özil megdöntötte Cantona rekordját! – videóval

A Premier League 30.  fordulójának vasárnapi játéknapján Arsene Wenger együttese az Arsenal hazai pályán fogadta a Watford együttesét. Az Arsenal hétközben a Milan otthonában törte meg borzasztó sorozatát és győztek a legendás San Siróban. 

2018-03-11T134248Z_243603055_RC122A9E98C0_RTRMADP_3_SOCCER-ENGLAND-ARS-WATA csütörtöki Milan elleni remek győzelmet követően vasárnap hazai pályán lépett pályára Arsene Wenger együttese, akik a Watford ellen léptek pályára az Emiratesben. Wenger több játékosának is pihenőt adott a Milan elleni visszavágó előtt. A mérkőzés első komoly lehetőségére mindössze 3 percet kellett várni, ekkor Aubameyang ziccerét Karnezis bravúrral tolta szögletre. A 6. percben a vendégek is megvillantak Richarlison lövése azonban elkerülte a kapu bal oldalát. A 8. percben Özil pontrúgását követően Mustafi fejelt a lódarazsak hálójába, megszerezve a vezetést a hazai gárdának. Ez pedig az Arsenal 1000. hazai gólja volt a Premier Leauge érában. Az első gól után megdőlt egy rekord is ugyanis Mesut Özil megdöntötte Eric Cantona rekordját mivel a német középpályás 50. alkalommal hozta kihagyhatatlan helyzetbe társait amit 141 mérkőzésen ért el, Cantonának ez 143 mérkőzés alatt jött össze. Az első negyedóra végén Doucoure lövését Petr Cech védte könnyed mozdulattal. A mérkőzés folytatásában a vendégek próbáltak ritmust váltani és helyzeteket kidolgozni. A 26. percben Richarlison ígéretes helyről elvégzett szabadrúgását követően kis híján kiegyenlített, a hazaiak hálóőre azonban ezt másképp gondolta és bravúrral hárított. Egy perccel később Mesut Özil kapott egy remek labdát és már csak Karnezis állt a német előtt, de nem tudta gólra váltani a helyzetét és a kapusba rúgta a játékszert. Tíz perccel az első játékrész vége előtt Aubameyang lövése tévesztett célt, miután lövése nem találta el Karnezis kapuját. A félidő előtt még a Watford előtt adódott egy egyenlítési lehetőség Richarlison lövésénél Petr Cech bravúros mozdulattal hárított.

930439136A második játékrész első helyzete a hazaiak előtt adódott, Xhaka bombáját Karnezis hárította másodjára. A játékrész első felében nem sok gólszerzési lehetőséget jegyezhettünk fel a statisztikák közé. A találkozó 59. percében a hazai támadók megvillantak és az új igazolások nevezetesen Mkhitaryan és Aubameyang összehozták az Arsenal második gólját. A vendégek szinte azonnal válaszolhattak volna, miután a játékvezető a 61. percben büntetőt ítélt a Watford javára, de Deeney büntetőjét Petr Cech bravúrral hárította. A cseh hálóőre 2011 után hárított büntetőt a Premier Leauge-ben. A találkozó hajrájában az ágyúsok végleg pontot tettek a találkozó végkimentelére, miután Aubameyang visszaadta az asszisztot egykori dortmundi csapattársának az örmény Mkhitaryannak akik a hálóba lőtte az Arsenal harmadik gólját. Négy perccel a vége előtt a csereként beálló Welbeck lövését tolta szögletre Karnezis. A mérkőzésen Petr Cech kapott gól nélkül hozta le a mérkőzést, amivel ő lett a Premier League történelmének az első olyan hálóőre aki 200. mérkőzésén sem kapott gólt.

Arsenal – Watford 3-0 (1-0)
Helyszín: Emirates Stadion, London, Vezette: Atkinson
Gólszerzők: Mustafi (8.), Aubameyang (59.), Mkhitaryan (77.)
Sárga lapok: Mustafi (55.), Xhaka (90.) ill. Holebas (55.)
Kiállítás:

Arsenal: Cech – Kolasinac, Holding, Mustafi (Chambers 73.), Maitland-Niles – Xhaka, Elneny – Iwobi (Welbeck 67.), Özil, Mkhitaryan (Wilshere 78.) – Aubameyang. Vezetőedző: Wenger

Watford: Karnezis – Kiko (Hughes 63.), Mariappa, Prödl, Holebas – Doucoure, Capoue – Janmat (Britos 80.), Pereyra (Okaka 67.), Richarlison – Deeney. Vezetőedző: Javier Gracia

https://www.youtube.com/watch?v=4_oHCzrfLXk

Képek: premierleague.com

Ondik G.