Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: bejelentkezett a dobogóért a Valencia – videóval!

A spanyol bajnokság 29. fordulójában sziporkázott és üzent a Real Madridnak a Valencia. Az Alaves ellen látványos játékkal bizonyítottak, harcba szállnak a harmadik helyért.

Kép: AS.com

Kép: AS.com

A Valencia az idei szezon legnagyobb meglepetése. A tavalyi kínos szereplést követően kevesen gondolták, hogy Marcelino kinevezése ekkora pozitív hatással bír majd a csapatra – és mégis. A Denevérek jelenleg a Real Madriddal vívnak nagy harcot a harmadik helyért és érdemes komolyan venni őket. A múlt héten a Sevilla ellen nyertek rangadót, most pedig hazai környezetben az Alaves volt az ellenfelük. Az az Alaves, amely egy pocsék szezonkezdet után csak nagyon lassan, edzőváltásokat követően tudott formába lendülni, mostanra viszont félig-meddig már biztosra vehető: jövőre is a legjobbak ellen harcolhatnak majd Spanyolországban.

A kezdés visszafogottra sikerült. Az első 10 percben nem sok említésre méltó dolog történt, habár a tempóval nem voltak gondok. Két jó, fegyelmezett együttes csapott össze, nem találták eleinte a fogást egymáson a  felek. Az első komoly lehetőséget a 12. percben jegyezhettük fel, amikor is Dani Parejo labdaszerzése után támadhatott az Alaves, a kontra végén pedig Munir óriási ziccert rontott – pontosabban Neto kapus bravúrral tolta ki a kapu felé tartó fejest. Ezt leszámítva azonban egyre kevésbé volt tényező a vendég együttes, a Valencia fokozatosan vette át a játék irányítását.

Már épp kezdték teljesen beszorítani ellenfelüket, amikor egy csodálatos mozdulatsor mattolta a kékek védelmét és előnyhöz juttatta a hazaiakat. Fantasztikus passzok után került Zazához a játékszer, aki egy elképesztő mozdulattal fordult meg, majd tette a labdát az épp kilépő Rodrigo elé, aki a tökéletes kiszolgálás után könnyedén el tudta pöckölni Pacheco mellett a labdát. Szenzációs találat, ami már ekkor jelezte: nagy kedvvel játszanak a Valencia futballistái! A nyomás nem hagyott alább a folytatásban sem, támadott tovább Marcelino csapata, méghozzá nem kicsi színvonalon.

A 34. percben aztán Parejo beadását követően Zaza maga is eredményes volt – igaz, a lassítások alapján lesen állt, de ezt a bírók nem vették észre. Ezzel két gólosra nőtt az előny, ami szinte bebetonozta a hazai fölényt. Az Alaves nem volt teljesen veszélytelen, de az első félidőben összességében nem sok nyomást tudtak ellenfelükre helyezni – ebben sürgősen javulásra volt szükség a részükről. A szünet után úgy tűnt, a hozzáállással nincs baj: hatalmas védekezési hibát vétett a Valencia védelme, amely teljesen szétcsúszott, ezt pedig azonnal ki is tudta használni a vendég csapat. A jobbhátvéd Martin passza után Sobrino lőtt gólt, ami után hirtelen úgy tűnt, lehet még keresnivalójuk a folytatásban.

5 perccel később azonban a talán túlzottan bátor Alaves is hibázott a védekezésben. Kinyíltak, Guedes pedig hozhatta is a labdát villámléptekkel. Kitette azt Solernek, aki be is játszotta középre, ám az egyik belső védő, Laguardia hibázott és szerencsétlen mozdulattal a saját kapujába lőtt. Ismét két gól volt a különbség, ez pedig helyre is tette egy kicsit a kékek önbizalmát. Óvatosabbá vált az Alaves, nem nyíltak ki annyira, ám így a támadásaik sem voltak olyan erőteljesek. A Valencia számára innentől már nem volt sürgős, így kicsit be is húzták a féket – jöjjön az ellenfél. Ez sajnos a játék sebességén is érződött, ami a végére jócskán visszaesett, de még így sem lehetett okunk panaszra.

A Valencia helyenként parádésan játszva jutott túl az Alavesen, amely ezen a délutánon nem tudott felnőni a feladathoz. A vendégeknek voltak még lehetőségei a hajrában – ahogy a hazaiaknak is -, de újabb gól már nem született, maradt a 3-1-es végeredmény. Ezzel a Valencia ideiglenesen átvette a harmadik helyet a Real Madridtól, amely majd vasárnap játszik a Girona ellen. Az Alaves csak a 16., de nagyon izgulniuk nem kell: 10 pont az előnyük a még épp kieső Las Palmas előtt.

https://www.youtube.com/watch?v=5l-iGvW6w6g

Valencia – Alaves 3-1 (2-0)
Helyszín: Mestalla (Valencia), Vezette: Munuera
Gólszerző: Rodrigo (19.), Zaza (34.), Sobrino (49.), Laguardia (54. – öngól)
Sárga lap: Kondogbia ill. Pina
Kiállítás: –

Valencia: Neto – Gaya, Gabriel Paulista, Garay (Murillo), Montoya – Gonzalo Guedes, Kondogbia, Dani Parejo (Maksimovic), Soler – Zaza , Rodrigo (Vietto). Vezetőedző: Marcelino.

Alaves: Pacheco – Duarte, Rodrigo Ely, Laguardia, Martin Aguirregabiria – Alfonso Pedraza (Guidetti), Manu Garcia, Pina, Hernan Perez – Munir El Haddadi (Ibai Gomez), Sobrino (Burgui). Vezetőedző: Abelardo.

Korábbi meccs:

Deportivo La Coruna – Las Palmas 1-1