Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Vb 2018: a Chelsea csatára meglepetésre kimaradt a spanyol keretből

Julen Lopetegui a tegnapi nap folyamán kihirdette a spanyol válogatott 24 fős keretét, amely a németek és az argentinok elleni barátságos meccseken fog majd szerepelni. A La Selección-ból meglepetésre kimaradt a Chelsea támadója, Álvaro Morata.

spain-national-team-jersy-and-logo-hd-wallpapers-1080p-hd-wallpapers

A 24 fős válogatott keretben néhány újoncot is találhatunk, egészen pontosan hármat is. A Marcos Alonso, Rodri Hernández és Dani Parejo alkotta trió először öltheti majd magára a vörös mezt. Természetesen visszatérője is akad a csapatnak, a megosztó személyiségű Diego Costa kilenc hónap után szerepelhet újra válogatott meccsen.

A bevezetőben már említett Morata mellett klubtársa, Pedro sem kapott meghívót. Rajtuk kívül a Barcelona középpályása, Sergio Busquets sem tarthat a csapattal sérülése miatt.

A spanyol armada március 23-án Düsseldorfban lép pályára a németek ellen, majd négy nappal később, március 27-én az argentinokat fogadják Madridban.

A spanyol válogatott 24 fős kerete:

Kapusok: Kepa Arrizabalaga (Athletic Bilbao), David De Gea (Manchester United), Pepe Reina (Napoli).

Védők: Jordi Alba (Barcelona), Cesar Azpilicueta (Chelsea), Marcos Alonso (Chelsea), Dani Carvajal (Real Madrid), Nacho Fernandez (Real Madrid), Gerard Pique (Barcelona), Sergio Ramos (Real Madrid), Alvaro Odriozola (Real Sociedad).

Középpályások: Francisco “Isco” Alarcon (Real Madrid), Thiago Alcantara (Bayern München), David Silva (Manchester City), Andres Iniesta (Barcelona), Saul Niguez (Atletico Madrid), Dani Parejo (Valencia), Jorge “Koke” Resurreccion (Atletico Madrid), Rodrigo Hernandez (Villarreal), Marco Asensio (Real Madrid).

Támadók: Iago Aspas (Celta Vigo), Rodrigo (Valencia), Diego Costa (Atletico Madrid), Lucas Vazquez (Real Madrid).

Báló Bence