Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: a spanyol válogatott csatár villanása döntött a Valencia javára – videóval!

A La Liga 30. fordulója egy elsőre simának tűnő feladatot tartogatott a Valencia számára, ám Marcelino fiai megszenvedtek ellenfelükkel.

Kép: AS.com

Kép: AS.com

Továbbra is az első három hely valamelyikéért küzd a Valencia, amely ha valamelyest vissza is vett a tempóból az utóbbi időben, még mindig komoly játékerőt képvisel. Ellenfelük ezúttal a Leganes volt, amely meglepően jó idényt fut. A kis csapat sokáig nagyon szépen menetelt a bajnokságban, a kupában pedig ha lehet, még ennél is jobbak voltak – az mondjuk egy másik kérdés, hogy ez az erejüket felemésztette és mostanában már becsúsznak botlások is számukra. Lebecsülni viszont nem lehetett őket, pláne mivel hazai pályán játszottak. Erre a valenciaiak is hamar rá kellett, hogy jöjjenek.

Az első 10-15 percben egyértelműen dominált a Leganes, amely több helyzetet is ki tudott alakítani. Rárontottak ellenfelükre, hajtották a vendég csapatot, de nagy bánatukra nem jött össze a korai gól. Az idő múlásával azonban nem következett be komolyabb változás. A teljes első félidő a Leganesről szólt, a Valencia indiszponáltan játszott és igazából örülhetnek, hogy megúszták kapott gól nélkül. Habár a vendég kapusnak, Domenech-nek nem kellett világraszóló bravúrokat bemutatnia, attól még nem álltak túl jól. Marcelino fel is rázta a csapatot a szünetben, amely így egészen más hozzáállással folytatta a harcot.

A fordulás után nőtt az iram, jöttek a helyzetek mind a két oldalon, ám végül a Valencia volt az a csapat, amely igazából élni tudott a lehetőségével. Kondogbia nagyon jó helyen szerzett labdát, ami után Rodrigo lőhetett kapura – Cuellar kapus elől takarták a kilátást így későn indult, már nem tudott hárítani. A spanyol válogatottban is bizonyító csatár így tehát vezetéshez juttatta csapatát, onnantól pedig már nem sok dolguk volt. A Valencia beállt védekezni és próbálták megúszni kapott gól nélkül – a Leganes pedig nem tudott velük mit kezdeni, pedig volt sanszuk sz egyenlítésre.

A Valencia így nem túl jó teljesítményt nyújtva, de behúzta a három pontot és tapad a Real Madridra: 1 ponttal lemaradva tőlük a negyedik helyen állnak. A Leganesnek ez volt az idei 14. bajnoki veresége, ami nem mutat valami jól. Most a 14. helyen állnak, a középmezőny vége felé.

https://www.youtube.com/watch?v=8Lac88sUuc8

Leganes – Valencia 0-1 (0-0)
Helyszín: Estadio Municipal de Butarque (Leganes), Vezette: Lopez Munuera
Gólszerző: Rodrigo (62.)
Sárga lap: Eraso, Diego Rico, Beauvue, ill. Kondogbia, Domenech, Gaya, Dani Parejo

Leganes: Cuellar – Diego Rico, Siovas, Ezequiel Munoz (Beauvue), Bustinza, Zaldua – Eraso, Gabriel (Naranjo), Ruben Perez, Omar Ramos (El Zhar) – Amrabat. Vezetőedző: Garitano.

Valencia: Domenech – Gaya, Garay, Gabriel Paulista, Vezo – Gonzalo Guedes (Andreas Pereira), Kondogbia, Dani Parejo, Soler (Ferran Torres) – Zaza (Vietto), Rodrigo. Vezetőedző: Marcelino.

Korábbi eredmények:

Espanyol – Alaves 0-0

Baranyai Balázs