Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Allegri: “Tanultunk a BL-döntőben elszenvedett vereségből”

Ma este kezdődik a Bajnokok Ligája 2017/18-as kiírásának negyeddöntője. A Juventus a Real Madridot fogadja az első meccsen Torinóban, ahol megismétlődik a tavalyi döntő párosítása. Az olaszok edzője, Massimiliano Allegri szerint tanultak az akkor elkövetett hibákból. 

1522702956_310033_1522703198_noticia_normal

Forrás: AS

A mérkőzés előtti sajtótájékoztatón Allegri arról beszélt, hogy ma már sokkal felkészültebbek, és egy jobb csapat várja a Real Madridot, mint a 2017-es BL-döntőben, éppen azért, mert tanultak az akkor elkövetett hibákból. Az olasz edző ezóta is dühös, hogy csapata nem volt eléggé koncentrált azon a meccsen, de ebből merítenek erőt a ma esti találkozóra.

“Természetesen többször visszanéztük a tavalyi döntőt, és azt kell mondjam, hogy a csapat – Európában és a Serie A-ban is – nagyon sokat fejlődött, különösen abban, hogy hogyan kell kezelni a nehéz helyzeteket játék közben. A döntő egy nagyon fontos lecke volt számunkra, mivel az ott elkövetett hibáink inspirálnak minket. Pszichológiai szempontból nézve a csapat hatalmas lépéseket tett azóta, és most az lesz a legfontosabb, hogy végig koncentráltak legyünk, és ne adjuk fel idő előtt a meccset.”

Allegri az ellenfélről is ejtett néhány szót. A Real Madridnak a bajnokságban már nincs esélye, és már csak a BL maradt meg számukra, amiben könyörtelenek tudnak lenni. Az olasz edző szerint azonban a Juventus képes lehet legyőzni őket a sorozatban.

“Nagyon okosnak kell lennünk abban, hogy hogyan kezeljük a mérkőzést, mert az ellenfél könyörtelenül precíz és pontos. Nagyon félelmetesek, ha sikerül helyzetbe hozniuk magukat, hiszen elég nekik akár 2-3 passz, hogy elérjék az ellenfél tizenhatosát, ezért nekünk nagyon oda kell figyelnünk arra, hogy a védekezésünk alapot teremtsen a támadásainknak. A célunk az, hogy ugyanolyan szinten futballozzunk mint ők, és akkor képesek leszünk megverni őket.”