Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Válogatott: vereség az elitkör rajtján

Hiába tett meg minden tőle telhetőt a magyar együttes a hazai elitkör első mérkőzésén, Svédország ellen, szűk vereséget szenvedett.

swehun10

Ahogyan az várható volt, az esélyesebbnek tartott svédek ellen kezdte szereplését a magyar U19-es női válogatott Telkiben az Eb-selejtező elitkörében. A mieink nem illetődtek meg a magasabbra taksált skandinávok ellen, hanem bátran kezdték az összecsapást, ám az északiak az idő előrehaladtával átvették a kezdeményezést, s a szünetig nagy fölényben futballoztak, azonban gólra nem tudták váltani a mezőnyfölényt.

Fordulás után kisebb magyar lehetőségek mellett továbbra is a látogatók futballoztak magasabb fokozatban, mígnem a félidő derekán vezetéshez jutott a sárga-kék társaság. Jobbról érkező beadást Ebba Hed kapásból vette be Barti Luca kapuját. A kapott gól kissé megfogta a csapatot, amely már nem tudott újítani, miközben a svédek is megelégedtek az egygólos egyőzelemmel.

Érthetően csalódottan nyilatkozott a szövetségi edző, Turtóczki Sándor. „Csalódott vagyok, mert bár végig jól helytálltak a lányok, és nagyon közel jártunk a pontszerzéshez, végül mégis vereséggel zárult a találkozó. Több volt ebben a mérkőzésben, mezőnyben végig egyenrangú ellenfelei voltunk a jó erőkből álló svéd csapatnak, végül egyetlen hiba döntötte el a találkozót. Gratulálok a csapatnak a mai teljesítményéért.”

swehun15

Magyarország – Svédország 0-1 (0-0)
Telki
G.: Hed (67.)

Magyarország: Barti Luca – Fél Patrícia, Kovács Laura, Csigi Eszter, Fél Alexandra – André Antónia, Csiki Anna, Tolnai Katalin – Zágonyi Barbara (Váradi Ráhel, 56.), Trampler Kinga (Vasas Lea, 46.), Böcskei Nikoletta (Győrik Alexandra, 76.)

A másik találkozón a hollandok alaposan kitömték Szlovéniát, az Oranje féltucattal terhelte meg délnyugati szomszédunk kapuját.

A csoport állása:
1. Hollandia 3 p. (6-0), 2. Svédország 3 p. (1-0), 3. Magyarország 0 p. (0-1), 4. Szlovénia 0 p. (0-6)

~GS~