Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

FIFA 19: érkezhet a Bajnokok Ligája licenc

Még meglehetősen friss a hír, hogy a Pro Evolution Soccer videójáték-sorozatot gyártó Konami és az UEFA közötti megállapodás a végéhez ért. Azaz a PES 2019-nek már nem lesz része a hivatalosan licenszelt UEFA Bajnokok Ligája. Ez pedig akár a FIFA sorozat további térhódítását is jelentheti.

pes2018

Mint az igazi gamerek tisztában vannak vele, immár hosszú évek óta a PES aktuális kiadását kellett annak választania, aki a saját masináján szerette volna élvezni a Bajnokok Ligája hangulatát. Akár reggel, délben, este, nyár közepén, tél közepén.

Ám most változás áll be a dolgok megszokottságában. A játékot gyártó Konami és az európai szövetség között fennálló szerződés lejárt, így a jövőben nem a japán cég portékájában játszhatunk Bajnokok Ligáját, Európa-ligát, Európa-bajnokságot.

Bár a hírek szerint a két fél békében, illetve tisztelettel válik el egymástól, és nem zárkóznak el a későbbiekben az új együttműködéstől, azért igazán meglepődnénk, ha az UEFA újra a Konamival lépne házasságra.

Mint ismert, korábban a FIFA sorozatot gyártó EA Sports-szal volt exkluzív szerződése a kontinentális szövetségünknek, ám a világ legnagyobb játékkiadója meglehetősen mostohán bánt a licenccel. Ezért is volt üdvözítő a PES-re váltás.

Egyelőre nem ismertek az UEFA tervei, ám meglepődnénk, ha az Aleksander Ceferin vezette grémium nem használná ki ezt a fajta pénzszerzési és népszerűsítési lehetőséget.

Így néz ki az utolsó PES Bajnokok Ligája:

https://www.youtube.com/watch?v=7Lv_LHzGJgs

Az EA Sports nem a FIFA részeként, hanem külön játékként adta ki a BL aktuális idényét, természetesen teljes áron:

Balogh József