A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
Tegnap robbant az átigazolási pletyka-bomba. Angol sajtóértesülések szerint meggondolta magát, és mégsem tervez kínai levezetést karrierje alkonyán Andrés Iniesta, így inkább kipróbálná magát egy másik topcsapatnál is. És a katalán sztár állítólag még válogathat is!
A hírek szerint előző barcelonai edzője, Luis Enrique szeretné magához csábítani a világ-, és Európa-bajnok középpályást. Ám egyelőre nemhogy az nem biztos, hogy Iniesta hová, de még az sem, hogy Luis Enrique kivel szerződik le. A pletykarovatok jobbára az Arsenal, a Chelsea és a Paris Saint-Germain csapatát emlegetik, mint a Barca sikeredzőjének következő munkahelye. Állítólag Enrique mindegyik helyre szívesen hívná maga után korábbi kedvencét.
Azonban könnyen lehet, hogy nem fog sikerülni a terve, lévén van egy még nála is erősebb ütőkártya. Ő pedig nem más, mint Pep Guardiola. A pletyka arról szól az Etihad környékén, hogy volt mestere már régóta rágja Iniesta fülét.
A szakértők többsége is azt tartja a legvalószínűbbnek, hogy Iniesta választása a Manchester Cityre és régebbi főnökére fog esni, lévén a csapatot több barátja is erősíti. Kérdés, hogy a becsületesség, makulátlanság és hűség mintaképének tartott játékos mennyire érzi majd a Barca elárulásának azt, hogy egy másik csúcsklub érdekeiért fog ezentúl harcolni.
Balogh József
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…
“Lautaro a csapatkapitányunk, és ez így is marad!”
Változások az utolsó három forduló előtt..
Ahogyan azt várni lehetett, megszületett a hivatalos bejelentés is…
A jelenlegi megállapodása 2026 nyaráig szól!
Megkezdheti a rehabilitációt…
Így még éles marad a kiesés elleni harc az utolsó két fordulóra!
Újabb szezonra hosszabbította meg szerződését…
A PSG játékosát Haaland és Guirassy követik szorosan…
Nehéz helyzetben a vasiak…
Január elseje óta meggyőzte őket…
A tegnapi volt a manchesteriek 13. veresége…
“Corner taken quickly… Origi!”
Ma este eldől, hogy a PSG vagy a Borussia Dortmund jut be a Bajnokok Ligája döntőjébe…
Jelenleg pedig éppen ő hordja az ötös számot a hátán…