Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: Ezt ki látta előre? Megverték a Sevillát – videóval!

A spanyol bajnokság 34. fordulója szép kis meglepetéssel indult: a múlt héten kupadöntőt veszítő Sevilla kikapott Valenciában, a Levante otthonában.

Kép: AS.com

Kép: AS.com

Nem úgy sült el egy hete a Spanyol Kupa döntője a Sevilla számára, ahogy azt Montelláék szerették volna. A BL-ből való kiesés után számukra egyértelműen ez maradt mint elérhető cél erre a szezonra, ám a Barcelona csúnyán helybenhagyta őket. Most már az is egyértelmű, hogy ez a kudarc nem maradt nyom nélkül. A Sevilla kissé tartalékosan állt ki a Levante elleni – számukra kvázi tét nélküli – összecsapásra, ez pedig végeredményben egy meglepő és kissé kínos vereséghez vezetett.

Már a 11. percben hátrányba kerültek, amikor a hazai csapatkapitány Morales szenzációs cselekkel csinált bohócot a sevillai védelemből, majd végül Roger fejezte be lövéssel az akciót. A korai találatra még volt válasza a fehér mezes csapatnak: az ifjú csatár, Carlos Fernandez lőtt ballal egy hatalmas gólt, ami után mindenkinek egyértelmű, miért is kezdett ő Muriel helyett. A kis Fernandez egyébként 21 éves és a tartalékcsapatból hozták fel. A Sevilla B most épp kiesik a másodosztályból, ám ő személy szerint nem fut rossz szezont – bemutatkozott az U21-es válogatottban, klubszinten pedig 8 találattal magasan ő a házi gólkirály. Vélhetően hallunk még felőle.

Ami viszont a folytatást illeti, ezzel elfogyott a szufla a Sevillából. Talán valamivel jobbak voltak mezőnyben és talán a kapu előtt is aktívabbak voltak ellenfelüknél, ám a legfontosabb mutatóban alulmaradtak. Gólból ugyanis a Levante jegyzett többet: egy sevillai védelmi rövidzárlat után Morales lépett ki és talált be, ezzel pedig a hajrában megnyerte a meccset csapatának. A kis valenciai együttes így gyakorlatilag kiharcolta a bentmaradást, amire eddig is jó esélyeik voltak. A Sevilla a 7. helyért harcol, de az El-indulás számukra már biztosítva van. Izgulhatnak, nehogy a Getafe vagy a Girona beelőzze őket.

https://www.youtube.com/watch?v=0LvFx_kZxp4

Levante – Sevilla  2-1 (1-1)
Helyszín: Valencia Városi Stadion (Valencia). Vezette: Gonzalez Gonzalez
Gólszerzők: Roger (11.), Carlos Fernandez (16.), Morales (74.)
Sárga lapok: , ill.
Kiállítás: –

Levante: Oier – Luna, Rober, Postigo, Coke – Morales (Pedro Lopez), Campagna, Lukic (Chema), Bardhi – Emmanuel Boateng, Roger (Jason). Vezetőedző: Paco Lopez.

Sevilla: Soria – Escudero, Lenglet, Mercado, Jesus Navas – Banega, Geis – Nolito (Sandro Ramirez), Franco Vazquez (Layun), Sarabia – Carlos Fernandez (Muriel). Vezetőedző: Montella.