Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: nyert az Atletico, de nem foglalkoznak a Barcával

A spanyol bajnokság 34. fordulójában először kaphatta meg az esélyt a bajnoki elsőség bebiztosítására az FC Barcelona, az üldöző Atleticónak pedig nem igazán állt szándékában tenni ez ellen bármit is. Csak idő kérdése, hogy a katalánok mikor döntik el a cím sorsát.

Kép: AS.com

Kép: AS.com

Nagyon úgy tűnik, Madridban is elkönyvelték már a forduló előtt: a Barcelona az idei szezon bajnoka Spanyolországban, ez ellen már késő tenni bármit is. Diego Simeone nem úgy állította össze csapatát az Alaves ellen, mintha a győzelem ezen a találkozón mindennél fontosabb lenne – sőt! Az argentin Werner kapus életében először kezdett a La Ligában, a védelem se lépett még pályára ilyen összeállításban, illetve úgy egyáltalán jellemző volt, hogy a sztárok pihentek. Pontosabban: akik az Arsenal ellen az El-elődöntőjében érdekeltek lesznek majd, azok most lazítanak, a többiek pedig az Alaves ellen mutathatják meg magukat. Ez is jól mutatja, hogy az Európa-liga prioritást élvez jelenleg az Atletico számára, a bajnokságot ők már elengedték.

A meccs képe is erről árulkodott. Az Atletico nagyjából irányított ugyan, de nem szakadtak meg, nem borították rá a pályát a hazai csapatra – helyette inkább a maguk kellemes tempójában próbálták meg kiharcolni a győzelmet. Pár perc után már érződött, hogy náluk van többet a labda és kezdtek szállingózni az első helyzetek is. Igazán komolyan azonban csak a legritkább esetben tudott veszélyeztetni az Atleti. Az Alaves gyors ellenakciókkal próbálkozott és igazából nem is ment nekik rosszul: néhányszor közel álltak a gólhoz a védelem és Werner kapus bizonytalanságainak köszönhetően, ám az első félidőben nem esett gól.

A fordulás után sem következett be éles fordulat. Hasonló tempóban csordogált a játék, tipikus szezon végi meccs volt, aminek van is tétje, meg nem is. A vendégek aztán elkezdtek picit rákapcsolni. Vitolo sistergős lövése jelezte először, hogy a Matracosok megindultak: a hatalmasat védő Sivera kapus vetődés közben viszont ütközött a kapufával, így sérülés miatt le kellett cserélni. Változtatott Simeone is, a hangulat pedig egyre csak fokozódott a hajrához közelítve. A 71. percben aztán elérkezett a nagy esély az Atletico számára. Vitolót buktatták a tizenhatoson belül, ami után Fernando Torres végezhette el a megítélt büntetőt. A veterán spanyol azonban nem volt elég határozott, Pacheco eltalálta az irányt és védeni tudott – ezzel akkor úgy tűnt, hogy akár a meccslabda is lehetett a madridiak számára.

A sors azonban adott még egy esélyt nekik. Alig 7 perccel később ugyanis ismét kaptak egy tizenegyest, amit ugyancsak Wakaso szabálytalanságának köszönhettek. A végrehajtó ezúttal viszont nem a klubtól elköszönő Torres volt, hanem a csereként beállt Gameiro, aki nem is okozott csalódást. Középre lőtte a francia, Pacheco pedig ezzel már nem tudott mit kezdeni. A folytatásban mind a két kapu előtt akadtak komolyabb gólhelyzetek, Pedraza például óriási ziccert hibázott, de az eredmény már nem változott. Egyedül Correa piros lapja még az utolsó utáni percben (95.), amit amúgy teljesen feleslegesen szedett össze reklamálással. Ettől függetlenül viszont az Atletico cserecsapattal és többnyire félgőzzel hozta a három pontot, tipikus “atleticós” végeredménnyel. Az Alaves habár helyenként mutatott szép dolgokat, összességében nem volt annyira meggyőző, hogy kiérdemeljék a sikert.

Az Atletico 8 pontosra csökkentette átmenetileg a hátrányát az este játszó Barcelonával szemben. Az Alaves nem fog kiesni, 41 pontjukkal a 13. helyen állnak.

https://www.youtube.com/watch?v=5BKvlDB-TjY

Alaves – Atletico Madrid  0-1 (0-0)
Helyszín: Mendizorrotza Stadion (Vitoria-Gasteiz). Vezette: Fernandez Borbalan
Gólszerzők: Gameiro (78. – büntető)
Sárga lapok: Laguardia, Alfonzo Pedraza, Sobrino, Gabi, ill. Lucas Hernandez, Diego Costa
Kiállítás: Angel Correa

Alaves: Sivera (Pacheco) – Dieguez, Maripan, Laguardia, Alexis – Alfonso Pedraza, Wakaso, Pina, Sobrino – Munir El Haddadi, Guidetti (Ibai Gomez). Vezetőedző: Abelardo.

Atletico Madrid: Werner – Vrsaljko, Lucas Hernandez, Savic, Thomas Partey – Vitolo, Koke (Godin), Gabi, Angel Correa – Diego Costa (Gameiro), Fernando Torres. Vezetőedző: Simeone.

A másik mérkőzés

Getafe – Girona 1-1
G.: Diedhiou (18.), Szuani (45. – büntető)