Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: nagyon könnyen győzte le a Sevilla a tartalékos Realt – videóval

A Sevilla és a Real Madrid az elmaradt bajnoki mérkőzésüket pótolta be. A királyiak edzője, Zinedine Zidane már elengedte a bajnokságot, a harmadik helyük már szinte biztos, így nem is játszottak a csapat alapemberei. A Sevilla kihasználta ezt, és már az első félidőben két gólos előnyben voltak, a Real Madridnak viszont semmi nem akart bemenni, csak a mérkőzés végén, de ez már kevés volt, így Sevillában hagyták a három pontot. 

w_900x700_09214127sev-rm004

Forrás: laliga.es

A Real Madrid tartalékosan állt fel a Ramon Sanchez Pizjuan stadionban a Sevilla ellen. A hazaiak többet birtokolták a labdát az elején, de nagyobb helyzetet nem tudtak kidolgozni. Az első kapura lövési kísérlet egy Real Madrid szabadrúgásból érkezett, Casemiro lövését védte Soria. Át is vette a Real az irányítást, és egyre veszélyesebben játszottak, de ők sem tudtak ezzel mit kezdeni. A 27. percben azonban egy jó passz után megszerezte a Sevilla a vezetést. Muriel vette át tökéletesen a másik térfélről érkező labdát, majd Ben Yedder elé fejelte, aki végül Casilla lábai között lőtt a hálóba. Nagy helyzet a gól után egyik oldalon sem volt, egészen a 42. percig, amikor a Sevilla megszerezhette volna a második találatát is, de Muriel lövése után Nacho rúgta ki a labdát a gólvonalról. Három perccel később azonban már nem hibázta, és ismét gólt szerzett a hazai csapat. Hatalmasat hibáztak a Real Madrid védői, a blokkjuk után N’Zonzihoz került a labda a kapu előtt, aki az érkező Layun elé passzolt, neki pedig csak üres kapuba kellett lőni a játékszert.

A második félidőre úgy jött ki a Real, hogy meg akarják nyerni a mérkőzést, és sikerült is ehhez mérten sokat tartaniuk a labdát. Az 56. percben Ramos szabadrúgása épphogy csak elkerülte a kaput, de egy perccel később már Ben Yedder lövését kellett védenie Casillának. Az 57. percben Bruno Vazquez hagyta ott lábát Lucas Vazquez előtt a tizenhatoson belül, amire a játékvezető büntetőt ítélt. Sergio Ramos állt a labda mögé, és jó erővel el is rúgta, ám csak a keresztlécet találta el, így kihagyta a tizenegyest. Az 59. percben már megint a Sevilla veszélyeztette a vendégek kapuját, de most Muriel lövését védte Casilla bravúrral. A 67. percben Ramos már harmadik gólját szerezhette volna, de lövése centikkel a kapu felett szállt el. A 84. percben azonban mégis a Sevilla szerzett gólt, amivel be is biztosították a győzelmüket. Mercado futott fel a szélen, és nagyon éles szögből próbált beadni, a labdába még beleért Ramos, ami így a kapufáról pattant be a hálóba. Itt azonban még nem álltak le a gólokkal, ám a 88. percben nem a hazaiak, hanem a Real Madrid talált be a hálóba. Asensio ívelte be a labdát középre, amire Mayoral ugrott fel a levegőbe, és védhetetlenül fejelt a kapuba. Itt viszont még nem ért végett a mérkőzés, a játékvezető 5 erc hosszabbítást adott, aminek az utolsó pillanatában még egy büntetőt kapott a Real, miután Mercado arcon vágta Theo Hernandezt a tizenhatoson belül. Sergio Ramos másodjára is a labda mögé állt, és most be is rúgta a lehetőségét, ám ez már csak a szépítésre volt elég a vendégeknek, a Sevilla így is otthon tudta tartani a három pontot.

Sevilla – Real Madrid: 3-2 (2-0)
Helyszín: Ramon Sanchez Pizjuan (Sevilla) Vezette: Mateo Lahoz
Gólszerzők: Ben Yedder (27.), Layun (45.), Ramos (84. – öngól) ill. Mayoral (88.), Ramos (90+5. – büntetőből)
Sárga lap: Mercado (43.), Pizzaro (69.), Escudero (90+5.) ill. Ramos (84.)
Kiállítás: – ill. –

Sevilla: Soria, Pareja, Lenglet, Mercado, Escudero, N’Zonzi, Pizarro, Layun, Vazquez (Roque Mesa, 80.), Muriel, (Sandro, 62.) Ben Yedder (Carrico, 81.). Vezetőedző: Joaquin Caparros

Real Madrid: Casilla, Vallejo, Nacho, Ramos, Theo Hernandez, Casemiro (Llorente, 88.), Ceballos (Mayoral, 70.), Kovacic, Lucas Vazquez, Asenio, Benzema. Vezetőedző: Zinedine Zidane

https://www.youtube.com/watch?v=4H8oe_mag6E