A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Finoman szólva sem állt biztos lábakon az Arsenal védelme a 2017-2018-as szezonban, ráadásul legjobbjuk Laurent Koscielny is kiesett decemberig, így érthető, hogy az “Ágyúsok” védőfronton erősítenének.
Méghozzá egyes hírek szerint egyből két játékossal.
Az egyik nem más mint Sokratis Papastathopoulos a Dortmund görög válogatott védője. Értesülések szerint a két klub már előrehaladott tárgyalásokat folytat egymással és a 29 éves bekk 20 millió euró körüli összegért érkezhet az Emiratesbe.
A másik fő kiszemelt a Freiburg fiatal szuper tehetsége Caglar Soyuncu. Ő (is) Sven Mislintat felfedezettje, ám az ő megszerzése borsosabb lesz, mivel a német klub 35 millió euró körüli összeget szeretne érte látni.
Ám, ha valamelyik üzlet “kútba” esne, akkor is megvan a B(C)-terv, mivel Jonny Evans a kieső WBA-tól könnyen elhozható, ráadásul “olcsón” is. Nehezíti a dolgokat, hogy a City is árgus szemekkel figyeli a korábbi Manchester United védőt.
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!