Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: biztos győzelmet szalasztott el a Real Madrid – videóval!

Az idei bajnoki szezon zárásaként a Villarreal otthonába látogatott a Real Madrid, amelynek ez volt az utolsó meccse a Liverpool elleni BL-döntő előtt.

Kép: AS.com

Kép: AS.com

A Real Madrid a múlt héten egy kellemes, 6-0-ás sikerrel búcsúztatta a szezont a Bernabeuban a Celta Vigo ellen, most pedig idegenben, a Villarreal otthonában zárhatták le a bajnoki versenyfutást. Ez pedig ráadásul a főpróba is volt a Liverpool elleni Bajnokok Ligája finálé előtt, vagyis nem lehetett finomkodni – Zidane csapatának mutatnia kellett valamit. Egy kivételtől eltekintve lényegében a legerősebb kezdővel állt ki a Real: a kapuban kivételesen nem Keylor Navas állt, hanem a harmadik számú hálóőr, Luca Zidane. A mester tehát lehetőséget adott középső fiának, aki amúgy jól mozgott és magabiztosnak tűnt.

A Real Madrid visszafogottan kezdett és szép fokozatosan vált egyre gyorsabbá és szervezettebbé a játékuk. Az első percekben még adódtak kisebb pontatlanságok, hiányosságok, amiket próbált is kihasználni a hazai csapat – azt a néhány lehetőséget azonban, ami megadatott nekik, nem tudták gólra váltani. Ezzel szemben a túloldalon egy gyorsan elvégzett szabadrúgás után még maga Gareth Bale is meglepődött, milyen könnyedén került helyzetbe. A walesi csatár simán túljutott a hatalmasat hibázó Bonerán, majd bevette Andres Fernandez kapuját. A veterán olasz védő ezzel szinte ajándékba adott egy gólt az ellenfélnek, amit a vendégek köszöntek szépen. A madridiak így gyorsan előnybe kerültek, ami nagyban megkönnyítette a dolgukat a folytatásban.

A Villarreal amúgy nem játszott rosszul. Tudásukhoz mérten sok és jó munkát végeztek a középpályán, ügyesen próbálták megzavarni a Real sztárjait – ráadásul tették mindezt olykor egész eredményesen. Ez a munka azonban gólokban (sokáig) nem mutatkozott meg, ellenfelük pedig fokozatosan kezdett feljavulni. Egyre többször került helyzetbe a madridi csapat, de ekkor még nem igazán lehetett volna azt mondani, hogy domináltak volna a mérkőzésen. Minden megváltozott azonban a 32. percben, amikor is újabb gólt jegyezhettünk fel: Isco adott parádés passzt a szélen érkező Marcelónak, aki egy Quaresmát is megszégyenítő csavarással találta meg a középen emelkedő Cristiano Ronaldo fejét. A portugál befejelte, ám ez a találat sokkal inkább a brazil társ zsenialitásának köszönhető – parádés gól.

Kép: AS.com

Kép: AS.com

Ez volt az a pont, ahol egy kicsit mintha megtört volna a Villarreal. Lélektanilag nagyon fontos momentum volt ez, a Real játékosai innentől még magabiztosabbak lettek, a sárga mezesek pedig hirtelen nem találták a játékukat és egy picit talán ki is futották magukat. A szünetig egyértelműen a fővárosi csapat irányított, ez pedig a második félidő túlnyomó részében is igaz volt. A fordulás után Calleja és csapata azért próbálkozott itt-ott egy kis letámadással, küzdöttek, ahogy kell, ám úgy nézett ki, ezúttal most túl nagy volt a tudáskülönbség, tehetetlenek voltak ellenfelükkel szemben, akik hosszú távon bedarálták őket.

Az érződött, hogy nem erre a meccsre hegyezték ki magukat a madridiak, hogy nem most akarják hozni a csúcsformát, valamint hogy vannak még kisebb hibák, amiket ki kell javítani a jövő heti döntőig. Felkészülési szempontból tehát kiváló volt ez a mérkőzés számukra, hiszen egy jó csapattal mérkőzhettek, a csapatrészek pedig összeállhattak még egyszer a nagy alkalom előtt. Cristiano Ronaldo is meggyőződhetett arról, hogy bírja a gyűrődést – a sérülésből visszatérő portugál nagyjából egy órát kapott. És hogy mennyire nem volt rossz ellenfél a Villarreal, arról a hajrában ismét meggyőződhettünk. A sok kihagyott madridi lehetőség után ugyanis szinte a semmiből feltámadt a Sárga tengeralattjáró. A csereként beállt Roger a 70. percben hatalmas gólt szerzett, ami visszaadta a reményt a hazaiak számára.

Az utolsó percekre így még maradt némi nem várt izgalom, ami amúgy nem is tett rosszat ennek a kissé lefutottnak tűnő meccsnek. A Real többször is bebiztosíthatta volna a győzelmét, ám ez nem következett be – jött is a büntetés. A 86. percben ugyanis egy másik csereember, Samu Castillejo egyenlített ki, vagyis érett a meglepetés. A Real Madrid így az utolsó pillanatokban még indított egy rohamot egy újabb gól reményében, Benzema és Lucas révén pedig ott is volt a lehetőség, hogy sikerrel járjanak. Ezen az estén azonban nem érdemelt vereséget a Villarreal és ki tudták harcolni a döntetlent – a fehér mezesek pedig bosszankodhatnak, mert egy megnyert meccset engedtek ki a kezeik közül.

Ezzel biztossá vált, hogy az Atletico Madrid a vasárnapi eredményétől függetlenül másodikként zár a spanyol bajnokságban, a Real Madrid ugyanis így nem éri utol őket pontszámban. A Villarreal viszont örülhet: épp 1 ponttal sikerült megelőzniük a Betist és az 5. helyen zárták az idei kiírást.

https://www.youtube.com/watch?v=Y2xSTQRvZFI

Villarreal – Real Madrid 2-2 (0-2)
Helyszín: Estadio de la Ceramica (Villarreal), Vezette: Sanchez
Gólszerző: Bale (11.), Cristiano Ronaldo (32.),  Roger (70.), Castillejo (86.)
Sárga lap: Alvaro, Castillejo, Roger, Salem, ill. Modric, Casemiro, Kroos

Villarreal: Andres Fernandez – Adrian Marin, Bonera, Alvaro, Mario Gaspar – Rodrigo Hernandez, Javi Fuego (Salem) – Sansone, Pablo Fornals (Castillejo), Soriano – Enes Unal (Roger). Vezetőedző: Calleja.

Real Madrid: Luca Zidane – Marcelo, Sergio Ramos, Varane, Carvajal – Kroos, Casemiro, Modric (Lucas Vazquez) – Isco (Kovacic) – Cristiano Ronaldo (Benzema), Bale. Vezetőedző: Zidane.