Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: újabb győzelem a feltámadó Sevilla neve mellett – videóval

Elkezdődött a spanyol bajnokság utolsó fordulója. A Sevilla szolid győzelmet aratott az Alaves felett, így legutóbbi négy mérkőzésükön veretlenek maradtak. Délben a Celta Vigo legyőzte a Barca veretlenségét elvevő Levantét, a Betis is kikapott, de az ő helyük nem volt veszélyben a tabellán. A két kieső Las Palmas és Malaga szintúgy alulmaradt aktuális ellenfelével szemben. 

w_900x700_19195047lfp-alaves_19

Forrás: laliga.es

Sevilla – Alaves:

Már a 6. percben veszélyeztette az Alaves kapuját a Sevilla, amikor Sandro Ramirez szabadult meg a védőjétől, és jól érkezett a beadásra, de a bombaerős lövés a kapu bal oldala mellé ment. A 14. percben az Alaves került közel a gólhoz, amikor Ruben Sobrino szépen jutott át két védőn és a kapuhoz közel el is lőtte a labdát, ami bár elsőre úgy tűnik, bemegy, de végül csak a bal kapufát találta el. A 28. percben azonban összejött a vezetés a Sevillának. Franco Vazquez cselezte ki a védőket, majd jól látta meg, hogy Wissam Ben Yedder érkezik a kapu elé, akinek lövése pedig a kapu bal oldalába vágódott. A 39. percben akár már kettővel mehettek volna, amikor Franco Vazquez nézte ki magának a bal felső sarkot, de a kapus vetődve a kapufára tudta ütni a labdát. A félidőt jelző sípszóig már nem változott az eredmény.

A második félidőben visszavettek a csapatok az iramból, kevesebb helyzetet alakítottak ki. A Sevilla birtokolta többet a labdát, és sokpasszos játékot részesítették előnyben. Az Alavesnek nem sok momentuma volt, maximum csak szabadrúgásból tudták veszélyeztetni a kaput. Már úgy tűnt, nem lesz itt gól, amikor a 85. percben Franco Vazquez betalált a hálóba, ám a játékvezető les miatt érvénytelenítették a találatot. Az utolsó percekre ismét belelendült a Sevilla, a 88. percben egy kipattanó után Franco Vazquez bal alsó sarokba tartó lövését védte bravúrral Pachecho. 5 perc hosszabbítás következett, majd a 95. percben Ben Yedder be is talált, de ezt a gólt is érvénytelenítették les miatt, de ez sem akadályozta meg attóla Sevillát, hogy begyűjtse az utolsó három pontot a szezonban.

Sevilla – Alaves: 1-0 (1-0)
Helszín: Ramon Sanchez Pizjuan (Sevilla) Vezette: Del Cerro Grande/Hugo Lopez
Gólszerzők: Ben Yedder (28.) ill. –
Sárga lap: Pareja (71.), Sarabia (82.) ill. Dieguez (75.), Torres (84.)
Kiállítás: – ill. –

Sevilla: Soria, Sarabia, Lenglet, Pareja, Layun, Nolito (Alonso, 81.), Mesa, N’Zonzi (Pizzaro, 46.), Vazquez, Ramirez (Muriel, 64.), Ben Yedder. Vezetőedző: Joaquin Caparros

Alaves: Pacheco, Aguirregabiria, Ely, Maripan, Dieguez (Pina, 76.), Sobrino, Torres, Wakasi, Burgui (Munir, 61.), Demirovic, Krkic (Ibai, 61.). Vezetőedző: Abelardo

https://www.youtube.com/watch?v=sp8WSHfNZ8I

Celta Vigo – Levante:

A Levante, ahogy a Barca ellen is a múlt héten, szerezte meg a vezetést a 12. percben. Morales passzából Rochina fordult a kapura, majd körülbelül 18 méterre a kapuról a hálóba tekerte a labdát. Nem örülhettek azonban sokáig, hiszen a Celta a 29. percben egyenlíteni tudott, miután Iago Aspas passzából Maxi Gomez kotorta be a labdát a kapus mellett a hálóba. Ráadásul még az első félidőben meglőtték a második góljukat is. Jozabed labdáját még védte a kapus, ami így Iago Aspas elé kertül, aki nem hibázott, belőtte a hálóba a játékszert.

A második félidő is egy Celta a góllal kezdődött a 48. percben, ami már a harmadik volt. Maxi Gomez középre adta a labdát, amire a nagyo üresen maradt Aspas érkezett, és könnyedén lőtt a hálóba. Fölényben volt a hazai csapat, és a 68. percben bebiztosították a győzelmüket a negyedik góljukkal, amikor egy szöglet után Maxi Gomez fejelt nagyon tisztán a hálóba. A 74. percben a Levante szépíteni tudott, amikor Campana középre passzolt labdáját Morales lőtte laposan a hálóba. A meccset is ezzel az eredménnyel fújták le.

Celta Vigo – Levante: 4-2 (2-1)
Gólszerzők: Maxi Gomez (29. 63.), Iago Aspas (41. 48.) ill. Rochina (12.), Morales (74.)
Sárga lap: Maxi Gomez (89.) ill. Cabaca (22.), Luna (45.)
Kiállítás:ill. –

https://www.youtube.com/watch?v=LeXyTtFOz4E

Leganes – Betis:

Gólgazdag és érdekes mérkőzésen van túl a Leganes és a Betis. Campbell szerezte meg a vezetést a Betisnek a 20. percben egy félpályáról indult szólója után. A 23. percben Diego Rico intézte el, hogy egy csúnya belépő után kapott sárgáját megduplázza a reklamálás miatt, így a Leganes emberhátrányba került, azonban ez egyáltalán nem vettette hátra őket. Már a 28. percben kiegyenlítettek, amikor egy szöglet után Siovas elé fejelték a Betis védők a labdát, aki a kapu előtt állva könnyedén lőtte azt be a hálóba. Hiába voltak csak tízen a hazaiak, inkább ők domináltak, és már a 64. percben megszerezték a vezető gólt. Guerrero fülelte le a visszalőtt labdát, majd megindulva középre lőtte az érkező Naranjonak, aki kapus mellett lőtt a hálóba. A Betis nem igazán tudott mit kezdeni a Leganes dominanciájával, bár a 76. percben meglőtték a második góljukat, miután Sanabria fejelte be a labdát a kapus feje felett a hálóba. A Leganest azonban ez nem hatotta meg, és három perccel később egy támadásuk végén megszerezték a harmadik, egyben a győztes góljukat, igaz, egy védő lábán megpattant labdából.

Leganes – Betis: 3-2 (1-1)
Gólszerzők: Siovas (28.), Naranjo (64.), Amrabat (79.) ill. Campbell (20.), Sanabria (76.)
Sárga lap: Rico (23.) ill. –
Kiállítás: Rico (24.) ill. –

https://www.youtube.com/watch?v=ocl1pIzdXfc

Las Palmas – Girona:

Nagyon hamar, már az 5. percben megszerezte a vezetést a Girona, Stuani góljával. A Las Palmas is sokat támadott, és a 14. percben  Pons  húzta vissza ellenfelét mezénél fogva, amiért a Las Palmas büntetőt kapott. Callieri állt a labda mögé, és magabiztosan értékesítette is a lehetőséget. A Girona azonban még a félidő előtt, a 42. percben egyenlített, és Stuani a második találatát szerezte, miután a védőt kicselezve lőtt a hálóba. A második félidőben is megvoltak a helyzetei a Las Palmasnak, de nagyon pontatlanok voltak. A Girona is próbálkozhatott, de nekik sem jött össze a gól, és a mérkőzést lezáró sípszónál is ugyanez maradt az eredmény.

Las Palmas – Girona: 1-2 (1-2)
Gólszerzők: Calleri (14. – büntetőből) ill. Stuani (5. 42.)
Sárga lap: Etebo (69.) ill. Pons (13.), Aday (21.)
Kiállítás: – ill. –

Malaga – Getafe:

Egyértelműen a Getafe irányította a mérkőzést, a Malagának nem sok lehetősége volt. Hiába domináltak azonban a vendégek gólt nem tudtak szerezni a helyzeteikből. A legnagyobb helyzet azonban mégis a Malaga nevéhez fűződött, amikor a 67. percben álltak Maxime Lestienne maradt üresen Isaac Success passzát követően, ám az erőteljes lövés a jobb kapufa mellett suhant el. A 73. percben azonban beért a Getafe fölény, és megszerezték a vezetést. Loic Remy lövése Andres Prieto mellett vágódott a kapu jobb oldalába. A lefújásig nem változott már az eredmény, és a vendégek így megnyerték a mérkőzést.

Malaga – Getafe: 0-1 (0-0)
Gólszerzők: – ill. Remy (73.)
Sárga lap: Hernandez (35.), Adrian (54.), Gonzalez (73.), Iturra (83.) ill. Angel (79.)
Kiállítás: – ill. –