Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Döntött az UEFA: legendás stadionban lesz a 2020-as döntő

Az UEFA mindig megpróbál felelősséget vállalva, már jó előre lefixálni olyan dolgokat, mint például az, hogy mely stadionok adjanak otthont egy-egy későbbi finálénak. Az európai szövetség ma délután többek között kihirdette azt is, hogy 2020-ban melyik város melyik arénája adhat otthont a Bajnokok Ligája döntőjének.

atatürk0001

Az UEFA szerencsére szembemenve a pletykákkal, egyelőre európai helyszínen tartja meg a Bajnokok Ligája döntőjét, ám könnyen elképzelhető, hogy megfelelő ajánlat esetén 2021-ben már a Közel-Keleten, vagy az Egyesült Államokban mérkőzzenek meg a felek a fináléban.

A 2019-20-as szezon Isztanbulban fog kicsúcsosodni, mégpedig Törökország legnagyobb befogadóképességű arénájában, az Atatürk Olimpiai Stadionban. A 2005-ös, legendássá vált Liverpool – Milan meccs helyszínén 76 ezer néző izgulhat a trófea sorsáért.

Mellesleg ezt a 2019-20-as idényt Portóban kezdi majd meg az európai élfutball, mégpedig a Dragaoban, a tét pedig az Európai Szuperkupa lesz. A szezon végén pedig természetesen nem csak BL-döntő lesz. Az Európa-liga sikerért a lengyel Gdansk-ban fognak megmérkőzni a felek, amely ékszerdoboz még a 2012-es Európa-bajnokságra épült. A hölgyeknek is lesz természetesen Bajnokok Ligája fináléja, a házigazda Bécs lesz az Austria Wien stadionjával.

Ám előbb még vár ránk egy BL-finálé szombaton Kijevben. Aztán pedig idény nyáron Szuperkupa az észtországi Tallinban, majd jövő májusban BL-döntő a madridi Wanda Metropolitanoban (Atlético), női BL végjáték a Groupamában az Üllői úton, és El-finálé az azeri Bakuban.

Balogh József