Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

VB 2018: Brazília most már valóban fellélegezhet Neymar miatt!

A brazilok Horvátország elleni, vasárnap délutáni (16:00) felkészülési találkozóján Brazília legnagyobb örömére Neymar rácáfol a csapatorvosok azon kijelentésére, hogy bizony még elővigyázatosnak kell lenni azt illetően, hogy mikor is léphet újra pályára…

(Kép: as.com)

Az Anfield Road közönsége (itt játsszák ugyanis a mérkőzést – a szerk.) abban a szerencsés helyzetben lesz, hogy a brazilok legnagyobb sztárját is láthatja a pályán! Mindezt a ‘selecao’ szövetségi kapitánya, Tite is megerősítette.

“A kispadon fog ülni, hiszen ez a visszatérésnek az egyik, ha nem a legfontosabb fázisa. A második félidőben azonban pályára lép, mivel ez egy felkészülési mérkőzés az egész válogatottra nézve, így az ő számára is!” – Fogalmazott a kapitány, aki azt azonban már nem árulta el, hogy mennyi játékidőt is szán Neymarnak.

Tite szerint egyébként Neymar legjobb formájában vág majd neki az oroszországi vb-nek. “A torna egyik csillaga lesz, ám ehhez szüksége lesz a társak támogatására, legjobb formájára!” – Jegyezte még meg az 57 esztendős szakember.