Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Vb 2018: Rakitic Messi ellen készül – Ilyet még nem mondtak az argentinra

Hamarosan kezdődik az oroszországi világbajnokság, és bizony egyre több érdekességre derül fény. Pikáns találkozás lesz az argentin és a horvát válogatott összecsapása, ugyanis egymásnak feszül majd két barcelonai klubtárs, azaz Lionel Messi és Ivan Rakitic.

messirakitic001

A világbajnokság apropóján szólaltatta meg a horvát válogatott egyik vezéregyéniségét, Ivan Rakitic-et az egyik legolvasottabb helyi napilap, a Vecernij List. Az újság természetesen a barcelonai társsal, Messivel kapcsolatos véleményéről, és a válogatott esélyeiről kérdezgette elsősorban a 30 esztendős középpályást.

„Mint minden másik csapattársamnak aki a világbajnokságra készül, neki is szerencsét kívánok. Persze aligha kell sokat mondanom róla, hiszen a világ legjobb játékosa. Ha a foci helyett teniszezne, akkor már 50 Grand Slam tornát nyert volna, hiszen a foci a tenisszel ellentétben nem egyéni sport… Én hiszek a csapatunkban. Tehetséges játékosaink vannak. Nem fogjuk azt mondogatni, hogy mi vagyunk a legjobbak, mert ez nem lenne igaz. Számos jobb válogatott van.”

– nyilatkozott őszintén Rakitic.

Az argentin és a horvát válogatott június 21-én csap össze egymással a közelgő vb-n. A „D” jelű kvartett másik két tagja Izland és Nigéria.

Balogh József