Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PAFC: távozott a vezetőedző, korábbi kapitány követheti

Közleményt adott ki a kupadöntős Puskás AFC vezetősége, melyben lényegi változásokat jelentettek be.

nevtelen-1-e1478151921161

Kupadöntőbe vezette az együttest, amellyel a bajnokságban a hatodik helyen végzett Pintér Attila, ám a szezon végeztével megköszönték munkáját a Puskás akadémiánál. „Közös megegyezéssel távozik a Puskás Akadémia FC vezetőedzője, Pintér Attila, aki csapatunkkal a Magyar Kupában ezüstérmes lett, a bajnokságban pedig a hatodik helyen zárt. Ugyancsak közös megegyezéssel távozik Szalai László, a Puskás Akadémia utánpótlás szakmai igazgatója.

További pályafutásukhoz sok sikert kívánunk!

Intézményünknél szerkezeti átalakítások is történnek: az első csapat klubigazgatója továbbra is Komjáti András marad, mellette a jövőben Tóth Balázs dolgozik sportigazgatóként.

Az akadémia igazgatói posztját a mai naptól Takács Mihály tölti be, nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatónak Papp Bencét nevezték ki” – írja a klub közleménye.

Az 52 esztendős szakember 2016-ban vette át az együttes irányítását, amelyet felvitt az NB I-be, majd a második szezonjában kupadöntőig vezette a csapatot, amely csak tizenegyesekkel maradt alul a győztes Újpesttel szemben.

Az utód kiléte egyelőre nem ismert, ám sajtóhírek szerint Bernd Storck az egyik legesélyesebb a posztra. A német szakember korábban a kazah, majd a magyar válogatottat is irányította, jelenleg nincs munkája.

~GS~