Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Man. City: “Guardiolának problémája lehet az afrikaiakkal!”

A Manchester City-től a szezon végeztével távozó Yaya Touré a France Football-nak adott exkluzív interjújában meglepő kijelentést tett korábbi edzőjéről, Pep Guardioláról.

(Kép: as.com)

“Kegyetlen volt hozzám!” – Kezdte az elefántcsontparti kiválóság. “El tudja bárki is képzelni, hogy mondjuk Iniestával ugyan ezt teszi a Barcelonánál?! A Barcánál én is eljutottam arra a pontra, hogy megkérdeztem magamtól, nem lehet, hogy a bőrszínem miatt történik mindez? Roppant csalódott voltam, ugyanakkor nem én voltam ott az egyetlen, akinek ilyen gondolatai voltak.” – Folytatta Touré, aki ugye a katalán sztárcsapatnál és Manchester kék felén is dolgozott együtt Guardiolával.

“Guardiola azt mondja mindig, hogy nincs problémája az afrikai labdarúgókkal. Még akkor is ezt állítja, amikor tudja, hogy az afrikaiak nem feltétlenül úgy reagálnak a pályán, mint egy európai futballista. Úgy gondolom túl okos ő ehhez. Viszont ha egyszer is azt látom majd, hogy 5 afrikai játékost állít a kezdőcsapatába, azonnal küldeni fogok neki egy tortát!” – Tette még hozzá előbbi gondolatmenetéhez a fiatalabbik Touré-testvér.

És hogy mi történt a Manchester City-nél Touré és Guardiola között? ” Próbáltam megérteni őt, de nem igazán sikerült. Beszéltem a segítőivel a statisztikáimról, a mutatóimról. Amikor játszottam egyáltalán nem voltak ezek a számok rosszabbak, mint azoké, akik fiatalabbak ugyan nálam, de rendszeresen játszottak. Nem is kondicionális problémákról volt szó, ezt is megvitattam a fitnessz-edzőkkel. Talán féltékeny volt rám, valamiért a riválisának tekintett? Lehet hogy éppen azért, mert úgy gondolta, hogy ha játszok, nem biztos, hogy ő kerül a figyelem középpontjába, mondjuk a szurkolóknál.” – Adta meg a választ a már a 35. életévében járó középpályás.