Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Real Madrid: “Alig várom, hogy Lopetegui-vel dolgozhassak!”

A jelenleg hazája válogatottjával a világbajnokságon szereplő Isco is megosztotta véleményét Julen Lopetegui spanyol válogatottól történő menesztése, valamint az 51 esztendős szakember madridi kinevezését illetően.

(Kép: as.com)

“Kétségkívül mindannyiunkat megérintett, hogy Lopetegui távozott a válogatottól. Ezt igen nehéz lenne titkolni. Ugyanakkor azt gondolom, csapatként jól reagáltunk a helyzetre, hiszen mindannyiunkban megvan az a szenvedély, hogy nyerni szeretnénk. Talán még közelebb is kerültünk egymáshoz, így nem hinném, hogy bármilyen válságról kellene beszélgetnünk. Ez a csapat soha nem adja fel, és ezt mindenki láthatta mondjuk akkor, amikor Portugália már a 3. percben gólt szerzett ellenünk.” – Idézi az AS című sportnapilap a világbajnokságon sajtótájékoztatót tartó Iscot.

“Egyébként meg, úgy érzem, hogy azzal, hogy Lopetegui lett a Real Madrid vezetőedzője, én csak nyerni fogok. Remek volt a kapcsolatunk a válogatottnál. Mindig biztatott, önbizalmat adott, még olyankor is, amikor a klubomban láthatóan csak szenvedtem. Tudom, hogy bízik bennem!” – Jegyezte még meg Isco, akivel kapcsolatban köztudott, hogy nem éppen számított alapembernek Zinedine Zidane madridi együttesében – Most nagy eséllyel fordulhat a kocka.