Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

25 millióért igazolt angol tehetséget a Leicester – hivatalos

Hivatalos oldalán jelentette be harmadik komolyabb érkezőjét a 2015/16-os szezon angol bajnoka, azaz a Leicester City. A „Rókák” Johnny Evans és Ricardo Pereira után ezúttal egy fiatal angol tehetséget szerződtettek.

maddison

Az angol futball kedvelőinek a számára akár már ismerősen hangozhat James Maddison neve. A 21 esztendős támadó-középpályás az elmúlt szezont a Championshipben töltötte a Norwich együttesénél. A „Kanárik” számára ugyan kevésbé sikerült jól a 2017/18-as évad, hiszen csak a 14. helyen végeztek, de Maddison így is kiemelkedőt tudott alakítani. Az ifjú labdarúgó ugyanis 44 bajnokin 14-szer volt eredményes, de emellett 8 aszisztot is kiosztott.

Ennél fogva nem is meglepő, hogy több élvonalbeli klub figyelmét is felkeltette a játékos. A Maddisonért folytatott versenyfutásból a Leicester City került ki győztesen, amely 25 millió eurót utal a Norwich számlájára. A felek egyébiránt egy 5 esztendőre szóló szerződést kötöttek egymással.