Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Franciaországból igazolt a Sevilla – hivatalos

A spanyol La Ligában szereplő FC Sevilla hivatalos honlapján jelentette be megegyeztek a LOSC Lille együttesével és az andalúz együttesben folytatja pályafutását a franciák 25 esztendős védekező középpályása.

Az FC Sevilla hivatalos honlapján jelentette be, hogy az andalúz fővárosban folytatja pályafutásá a Lille 25 esztendős védekező középpályása Ibrahim Amadou miután a két klub megegyezett egymással és 15 millió euróért vált klubot a francia utánpótlás válogatott. A Sevilla új szerzeménye négyéves szerződést kötött új klubjával.

A 25 esztendős kameruni születésű, de francia állampolgársággal rendelkező játékos a Nancy nevelése. Amadou profi karrierjét is nevelőegyesületében indította el, majd 2015-ben a Lille együtteséhez szerződött ahol 102 mérkőzésen lépett pályára és két gólt szerzett.

A Sevilla ezzel második szerzeményét jelentette be a nyári átigazolási szezonban, korábban a Swansea együttesétől igazolták le a spanyol Roque Mesát 6 millió euróért.

Kép forrása: Sevilla hivatalos honlapja