Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
A Premier Leagueben szereplő Arsenal a csapat hivatalos honlapján tájékoztatta a közvéleményt, hogy szerződést hosszabbított angol védőjével, Calum Chamberssel
Congratulations, @CalumChambers95 🔴https://t.co/XhMRmINgVN
— Arsenal FC (@Arsenal) 2018. július 3.
Az “Ágyúsok” a hosszabbítás időtartamát nem hozták nyilvánosságra, mindösszesen annyit lehet tudni, hogy hosszú távra kötelezték el egymást a felek.
A 23 éves válogatott védő tavaly előtt még kölcsönben a Middlesbroughnál szerepelt, majd a tavalyi évben már kezdett vele számolni az akkori legendás menedzser Arsene Wenger, ám inkább az EL-ben volt Chambers stabil ember.
Úgy fest, hogy az új menedzsernek Unai Emerynek (is) vannak vele tervei:
“Örülök neki, hogy Calum eldöntötte, hogy marad velünk. Tavaly már fontos tagja volt a rotációnak és idén az én terveimnek is szerves része.” – nyilatkozta az újdonsült vezetőedző.
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…