Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

El-selejtező: a DAC Vidáékkal izzadta ki a továbbjutást

Kellemetlen visszavágó várt a DAC együttesére az Európa-liga selejtezőjének visszavágóján. A magyar válogatott leendő szövetségi kapitánya, Marco Rossi által irányította dunaszerdahelyiek a grúz Dinamo Tbiliszihez látogattak az 1-1-es hazai remit követően.

Dinamo Tbiliszi – Dunaszerdahelyi AC 1-2 (1-0)
Gólszerzők: Zivzivadze (41. perc), ill. Bayo (86., 90+4.)

Komoly meglepetést okozott az elmúlt héten, hogy szerény döntetlenre volt képes a távolról sem világverő Dinamo ellen. A tbiliszi csapat jól harcolva ért el döntetlent a MOL Arénában. Azt gondolhattuk, hogy a dunaszerdahelyi játékosok játékára túlságosan rányomta a bélyegét, hogy fejben már elbúcsúztak igencsak kedvelt edzőjüktől. Sőt, már azt is tudták, hogy az utolsó meccsen nagyon szépen kell búcsúztatniuk a korábbi Honvéd edzőt. Rossi ugyanis ma ült utoljára a DAC kispadján, sajnos éppen a távoli Grúziában.

Nem indult jól a meccs a szlovákiai csapat számára, lévén a hazaiak sokkal attraktívabban, bátrabban futballoztak, pedig számukra már egy gólnélküli döntetlen is továbbjutást ért volna. A 41. percben ráadásul még a vezetést is megszerezte a Tbilisi, a válogatott csatár, Budu Zivzivadze révén.
A második félidőre Rossi mester összeszedte fiait, és immár sokkal veszélyesebben játszottak a sárga-kékek. Azonban a végül hőssé váló Vakoun Issouf Bayo duplájára egészen a hajráig kellett várni. A 21 éves elefántcsontparti gólvágó először a 86. perben köszönt be. Majd a párperces ráadásban született meg a DAC győztes gólja.

A már-már hőstettet végrehajtó, és a Rossit továbbjutással búcsúztató DAC a következő körben egy másik Dinamoval találkozik, mégpedig a fehérorosz Minszkkel.

Összefoglaló: