Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

AS Roma: máris megvan Alisson utódja! – HIVATALOS

Tegnap ugyan a vezető hír az volt, hogy az FC Barcelona javára lecsúszott a brazil Malcom szerződtetéséről az AS Roma, az olasz klub szurkolóinak azért még így sem kell teljesen letörnie a tegnapi napot követően. Ugyanis lett egy új kapusuk.

És bizony egy jó portásra talán még nagyobb szüksége volt a Romanak, lévén a múlt héten passzolták el a magát világsztárrá kinövő Alissont, az érte rekordösszeget fizető Liverpoolnak. Szóval a Malcom üzlet kudarcba fúlt, ám este már hivatalosan is bejelentésre került Robin Olsen leigazolása.

A svéd válogatottal a világbajnokságot is megjárt portás a dán FC Köbenhavntól érkezett Rómába, ahol egészen 2023-ig érvényes szerződést írt alá. Az 1990-es születésű hálóőrrel így egyértelműen hosszútávra tervezhet Eusebio Di Francesco vezetőedző. Olsen átigazolási díja 8,5 millió euró volt, ami nagyon jutányos ár egy 28 esztendős, 23-szoros válogatott kapusért.

Természetesen a bemutatását követően Olsen nagyon izgatottan nyilatkozott első római munkanapján:

„Nagyon boldog és lelkes vagyok. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy eljöhettem a Romahoz. Ez egy nagy lépés a karrieremben.”

– nyilatkozta a malmöi származású és nevelésú játékos.

Mellesleg Olsent az alábbi, viccesnek szánt ál-Ikea poszttal harangozták be a „Farkasok” a Twitteren: