Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MU: Mourinho már most tart attól, hogy csapata lemarad a bajnoki címről?

Annak ellenére, hogy az angol Premier League rajtja is még kissé odébb van, José Mourinho szerint az MU már most nem a legkedvezőbb előjelekkel vág neki az új szezonnak, sőt!

(Kép: marca.com)

Minden azzal kezdődött, hogy az AC Milan elleni magyar idő szerint csütörtök hajnali (5:00) felkészülési találkozó (a Bajnokok Nemzetközi Kupájának keretein belül – a szerk.) előtt a portugál menedzser nem volt hajlandó arra a kérdésre válaszolni, hogy bajnokesélyesnek tartja-e csapatát az új idény előtt. “Ne várják, hogy erre választ adjak!” – Így Mourinho.

“Nézzék csak meg azokat a játékosokat, akikkel a Chelsea, a Liverpool, vagy az Arsenal dolgozhat a felkészülés során. Mindenki láthatja a különbségeket. Úgy gondolom a Tottenham és a Manchester City jár hasonló cipőben mint mi. Elégedett vagyok a túránkkal, a felkészülési meccseinkkel, viszont nem dolgozhatok azokkal a játékosokkal, akikkel igazán kellene.” – Folytatta Mourinho, majd megszellőztetett egy-két újabb igazolást a “vörös ördögöknél”?

“Az átigazolási piac zárásáig, augusztus 9-ig ráadásul hivatalossá kell tennünk a keretünket, úgy, hogy többen is csak akkor térnek majd vissza a szabadságukról. Természetesen nem örülök annak, hogy sokan nincsenek velünk a felkészülés alatt, ugyanakkor egy dolog az, amit én szeretnék, a másik viszont az, hogy valójában mi történik.” – Fűzte még hozzá gondolatmenetéhez a portugál tréner, kijelentve azt is, hogy bizony még két új játékost szeretne csapatában tudni a nyáron.