Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: hosszabbított Londonban a korábbi szöv. kapitány

Tegnap lezárultak az átigazolások a Premier League-ben, ma este pedig kezdetét is veszi a bajnokság 2018-19-es idénye. Fontos bejelentéssel élt éppen a rajt előtt a Crystal Palace csapata, amely most hosszabbított szerződést menedzserével.

Roy Hodgson tavaly szeptemberben vette át a Palace irányítását, miután Frank de Boer a londoniaknál is gyorsan megbukott, akárcsak korábban az Evertonnál, vagy előtte az Internél. A 71. születésnapját tegnap ünneplő Hodgson végül sikerrel tartotta benn a Palace-t, amelynek ugyan voltak jobb évei is a PL-ben, de egy ilyen kiegyenlített mezőnyben minden szezon ajándék egy ilyen viszonylag szerényebb költségvetésű klub számára.

Hodgson szerződése egyébként a mostani idény végéig volt érvényes, ám a fővárosi együttes vezetői látva a csapat jól sikerült felkészülését (hat győzelem, két döntetlen), az azonnali hosszabbítás mellett döntöttek. Ennek értelmében Hodgson mester minimum 2020. nyaráig irányíthatja a Palace-t.