Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

100 millió lesz a Napoli középpályásának ára – sajtóhír

Hetek óta lehetett tudni, hogy többek közt például a Liverpool és a Chelsea érdeklődik a Napoli tehetséges középpályása iránt, az olasz klub azonban megújítaná Piotr Zielinski szerződését, hogy minél tovább magához tudja láncolni kiválóságát.

(Fotó: Daily Star)

A Rai Sport információi szerint az olasz együttes 2023-ig készül meghosszabbítani Piotr Zielinski aktuális, 2021-ig érvényes szerződését, melyben a jelenleg rögzített 65 millió eurós kivásárlási árat 100 millió euróban határoznák meg, s a kiszivárgott információk szerint éves fizetése 2.5 millió euró lesz, mellyel a közvetlen élmezőny mögé zárkózhatna fel a Serie A aktuális kereseti listáján.

A világbajnokságot is megjárt, 24 esztendős lengyel középpályás nagyon fiatalon, 2011-ben került Olaszországba az Udinese által, a jelenleg a Chelseat trenírozó Maurizio Sarrinál pedig a nápolyiak előtt, már az Empolinál töltött kölcsön során alapember volt. A Serie A tavalyi második helyezettje 17 millió euró ellenében szerződtette őt két évvel ezelőtt a Friulianitól az egykori bankár, Sarri személyes kérésére.

Zielinski kiváló technikai adottságai mellett robbanékonysága, atletikussága révén követel állandó helyet magának: az elmúlt két szezonban 47-47 meccsen lépett pályára még Sarri irányítása alatt, miközben 2013 óta 36 alkalommal húzhatta magára a lengyel válogatott szerelését.