Akár még ma bemutathatják Párizsban…
A maga nemében egészen megdöbbentő adat…
Összesen 176 tétmérkőzésen húzhatta fel magára a neves portugál együttes mezét…
Szerződése lejár, így ingyen szerezheti meg a milánói klub…
A 70 milliós védőért már be is jelentkeztek a madridiak…
Remek teljesítményt nyújtott a 2022/2023-as szezon során aktuális klubjában…
Több klub is érdeklődik iránta
A belga válogatott és a West Bromwich Albion szélsője, Nacer Chadli elhagyja az angol másodosztályt, és a francia bajnokságban, az AS Monaco csapatában folytatja karrierjét.
Forrás: asmonaco.com
A francia bajnokságban szereplő AS Monaco bejelentette, hogy leigazolták a West Bromból Nacer Chadlit. A belga szélső 3 évre írt alá az új csapatához, ám hivatalos információ nincs arról, milyen összeget fizettek érte, az angol lapok viszont úgy tudják 15 millió ellenében váltott klubot.
Chadli 2013-ban Hollandiából, a Twente csapatából került a Premier League-be a Tottenham csapatához 8,5 millió euróért. Három szezont húzott le a londoniaknál, amikor 2016-ban eladták a West Bromnak 15 millió euróért. A játékos az előző szezonban is inkább csak cserejátékos volt, majd a csapat 2018-ban kiesett az első osztályból. Chadli remek formát mutatott a nyári világbajnokságon, így várható volt, hogy le fognak csapni rá a transzferidőszakban.
🎬 Cible en approche… ÉPISODE 2#UniqueForever pic.twitter.com/CRbFdElNnO
— AS Monaco 🇲🇨 (@AS_Monaco) 2018. augusztus 30.
Akár még ma bemutathatják Párizsban…
A maga nemében egészen megdöbbentő adat…
Összesen 176 tétmérkőzésen húzhatta fel magára a neves portugál együttes mezét…
Szerződése lejár, így ingyen szerezheti meg a milánói klub…
A 70 milliós védőért már be is jelentkeztek a madridiak…
Remek teljesítményt nyújtott a 2022/2023-as szezon során aktuális klubjában…
Több klub is érdeklődik iránta
Le kell tudnia a kötelező sorkatonai szolgálatot…
További átalakulások is várhatóak a korábbi angol bajnoknál a másodosztályban…
A hétfői tárgyaláson döntöttek a sorsáról…
Hiába szerzett korán vezetést a Hamburg, végül ismét vereséget szenvedett…
10 millió eurót ér a játékos
Korábban három bajnoki címet, most egyetlen meccset nyert…
Egész nyáron olvassátok velünk a legfrissebb és legfontosabb átigazolási híreket!
Komoly Bundesliga tapasztalattal rendelkezik, ráadásul ingyen szerezték meg a játékjogát!
Addig nem tudjuk meg, hogy ki a második feljutó a franciáknál…
Két hónappal ezelőtt menesztették…
Szörnyű balszerencse…