Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Luis Enrique kihirdette a spanyol válogatott keretét

Luis Enrique kihirdette azt a 23 játékost, akikkel együtt készül majd a spanyol válogatott soron következő mérkőzéseire. 

Forrás: rfef.es

Luis Enrique először hirdetett keretet, amióta átvette a spanyol válogatott irányítását Julen Lopetegui elbocsátása után. A neveket látva a korábbi Barca-edző egy egészen más rendszert akar kiépíteni, mint elődje.

Alvaro Morata ismét kapott meghívót a válogatottba, ahogy a világbajnokságról lemaradó Sergi Roberto is, de nagy visszatérő még a Napoli védője Albiol,  Szinte újoncként kap lehetőséget az AC Milan csatára, Suso, illetve a korábbi Real Madrid nevelés, most Real Sociedad játékos Diego Llorente is. Enrique Marcos Alonsónak is lehetőséget ad arra, hogy megmutassa, érdemes-e a válogatottra.

A kimaradók közül talán Jordi Alba az egyik legnagyobb név, hiszen a balbekk évek óta alapembere a spanyol nemzeti csapatnak, de nem lesz ott Koke, Monreal, Lucas Vazquez és Iago Aspas sem. David Silva és Gerard Pique korábban lemondta a válogatottságot.

Spanyolország először szeptember 8-án Angliával, szeptember 11-én meg a vb-ezüstérmes Horvátországgal találkozik a Nemzetek Ligája A-csoportjában.

KAPUSOK: David De Gea (Manchester United), Kepa Arrizabalaga (Chelsea), Pau Lopez (Betis).

VÉDŐK: Dani Carvajal (Real Madrid), Sergio Ramos (Real Madrid), Nacho (Real Madrid), César Azpilicueta (Chelsea), Raul Albiol (Napoli), Diego Llorente (Real Sociedad), Inigo Martínez (Athletic Bilbao), Marcos Alonso (Chelsea), José Gayá (Valencia).

KÖZÉPPÁLYÁSOK: Sergio Busquets (Barcelona), Sergi Roberto (Barcelona), Saúl Niguez (Atletico Madrid), Rodri (Atletico Madrid), Thiago Alcantara (Bayern München), Dani Ceballos (Real Madrid).

TÁMADÓK: Isco (Real Madrid), Marco Asensio (Real Madrid), Alvaro Morata (Chelsea) Diego Costa (Atletico Madrid), Suso (AC Milan), Rodrigo (Valencia).